Albán földön, viharos szélben

augusztus 30, 2017 0 By Viktor

Előző nap. Vacogás a tó mellett

12. nap (július 17.): Plav – Vermosh (Albánia)
Távolság: 35 km
Teljes távolság: 693 km

Na, az idő reggelre jottányit sem változott, még esett is az eső pár órát éjszaka, és reggel vacogtató hideg fogadott. Gyors reggeli után felvettük az összes meleg ruhánkat (nem hoztunk túl sokat), és elindultunk Plavból.

 

Az út továbbra is a folyóvölgyet követve halad tovább, és 8-10 km után megérkezik Gusinjébe. Az országút ma már elkerüli a falut, de mi nem vettük észre a jelöletlen elágazást, és a határvidéki hangulatú település központjában találtuk magunkat. Az idő és az utcákon álldogáló mogorva, nyakig felöltözött emberek miatt olyan érzésem volt, hogy lehetnénk bármilyen magashegységi területen, például Észak-Indiában (leszámítva a minaretet).

Gusinje főutcája

Gusinje egyébként a lakosság összetétele szempontjából is eltér Plavtól és a többi montenegrói várostól, itt ugyanis már többségben vannak az albánok. Kicsit sajnáltuk is, hogy nem ezt a helyet választottuk inkább a pihenőnapunk helyszínéül, mert kemping itt is van. Az út melletti bárokban szakállas emberek iszogattak, mi pedig visszafordultunk, hogy folytassuk utunkat a határ felé.

Még Montenegróban

Innen már csak pár kilométert kellett az őrbódékig megtennünk. A montenegrói határőr ránézett a három útlevélre, és kérte a jármű iratait… kollégájának kellett rámutatnia a sisakjainkra és a biciklikre.

Aztán megálltunk a másik bódénál is, és három (Anita esetében öt) év után ismét Albániában voltunk! Büszkék voltunk magunkra, és optimizmussal tele gondoltunk a nap további részére. Majd egy éles kanyar után láttuk, hogy az aszfalt megszűnik, és köves út megy tovább… 

Miközben a nyeregből kiállva igyekeztünk elkerülni a nagyobb köveket és gödröket, azon gondolkodtunk, milyen hosszú lehet ez a szörnyű szakasz. Azért mertem ezt az útvonalat választani, mert láttam 2015-ös fotókat, amin az utat még építették, és a montenegróiak is megerősítették, hogy új út vezet át Albániába. Aztán újabb kanyar után folytatódott az aszfaltozott út.

Két rozoga fahídon kellett átkelnünk — ezeket nyilvánvalóan meghagyták az út átépítésekor. Az egyik már tele volt lyukakkal, úgyhogy inkább csak gyalog mentünk át rajta. 

Közben kicsit kitisztult az ég, és megcsodálhattuk a hegyek és a folyóvölgy szépségét. Elágazáshoz érkeztünk: a főút Shkoder irányába vezetett tovább, és jobbra Vermosh faluba lehetett eljutni.

Azt tudtam, hogy Vermoshban vannak kempingek, ezért azt javasoltam, hogy zárjuk ott a napot, mert már kicsit késő volt ahhoz, hogy a két hágónak és a hátralévő 80 km-nek nekiinduljunk. Megbeszéltük, és elindultunk az eldugott kis hegyi település felé, ami persze annyira nem isten háta mögötti, mert a túrázók és hegyi kerékpárosok számára már hosszú évek óta kedvelt célpont. A két- és négykerekű járművek számára zsákutca, de gyalog akár tovább is lehet haladni: találkoztunk túrázókkal, akik ösvényeken akartak átkelni Montenegróba. Itt halad át ugyanis a pár éve létrehozott, a Nyugat-Balkán országait összekötő, csaknem 2000 km hosszú Via Dinarica (részletek angolul: https://www.via-dinarica.org/the-via-dinarica-hiking-trail/).

Vermosh temploma

Ahogy végiggurultunk a falu utcáján, legalább négy kemping tábláját láttuk. Ezek tulajdonképpen farmok és panziók, ahol felverheti az ember a sátrát, és alapvető szolgáltatásokat is igénybe vehet. Először meg akartuk nézni, hogy van-e élelmiszerbolt, így egyiknél sem álltunk meg. 

Vermosh központját a templom (épp felújítás alatt 2017-ben), két bár, a hozzájuk tartozó két egyszerű vegyesbolt, egy vadonatúj játszótér és a kommunizmus mártírjainak emlékműve alkotja.  

A két bár egyike

Bementünk az éppen nyitva álló bárba, és kólát rendeltünk, meg kávét. A tulajdonos nagyon csendes de barátságos ember. Próbáltam előbányászni a memóriámból albán szavakat, ő pedig tudott kicsit szerbül, így megértettük egymást. Kiderült, hogy a két bolt egyike szintén az övé, kinyitotta hát nekünk, és vettünk pár dolgot vacsorára. Aztán az egyik kempinghez irányított minket, amihez még 500 métert kellett megtennünk a főúton (ami innen már tényleg köves út).

Ez a kemping sem jobb vagy rosszabb, mint amiket korábban láttunk, de legalább a falu központjában van. Az ár is elfogadható — 12 eurót kértek hármunktól egy éjszakára, úgyhogy maradtunk. A tulajdonosok lánya beszélt angolul, így kommunikációs nehézségeink sem voltak, bár annyira nem voltak ránk kíváncsiak, és a beszélgetésünk csak az alapvető dolgokra korlátozódott. Még nem is említettem, hogy egész idő alatt orkánszerű szél fújt, a sátrat is minden oldalról ki kellett kötöznünk, hogy a helyén maradjon.

Délután sétáltunk egyet a faluban. Próbáltuk megtalálni a pék házát (ez nem sikerült), és láttunk pár fotogén házromot út közben. A templomba is bemehettünk, bár éppen tartott a felújítása. Nagyon érdekes elrendezésű templom, az oltár középen van, a bejárattal szemben, a padsorok pedig a V-alakú két szárnyban, kétoldalt.

Amikor már nem bírtuk tovább a szelet, visszatértünk a sátorba, és megfőztük a vacsorát (bent, a sátorban). És megint csak abban bíztunk, hogy másnapra szebb lesz az idő.

Következő nap: Segítőkész papok a hegyen

Share this content: