2 éve ilyenkor: Lanzarote kevésbé ismert arcai

március 30, 2023 0 By Viktor

A húsvét a spanyolok számára legalább olyan fontos ünnep, mint a karácsony, a nagy családi összeborulások és lakomák ideje. A gyerekeknek is jár az egyhetes szünidő, viszont húsvéthétfőn már mehetnek vissza a suliba. A locsolkodás ezért (is) elmaradt 2021-ben, de a megelőző öt napot emlékezetessé tettük. Míg a bús donnák paranoiájukat feledve, maszkot eldobva készítették elő az újabb hullámot (a 2030-as évek olvasóinak: a koronavírus fertőzöttségi adatok emelkedéséről van szó), mi ismét elvonultunk a világtól pár napra, hogy a szigetünk újabb arcait ismerjük meg.

Lanzarote nem éppen a forrásairól híres, de a farsangi túránk után most már rutinosan készítettük elő a négynapos kirándulást. Ezúttal kocsit nem sikerült ehhez kölcsön kérnünk, így a nulladik nap 100 kilométeres bringázás volt, három helyen hagytunk magunknak ötliteres vizet, pár konzervet, édességet és bort. Megint az északi részt választottuk, több okból. A sziget déli része, az Ajaches is izgalmas a maga nemében, de nagyon kopár, még tavasszal is. Északon, a Risco hegyvonulata ilyenkor egészen kizöldül, virágos rétek bukkannak elő a semmiből, és egyik kedvenc tengerpartunk is ott lapul az 500 méteres sziklafal alatt.

1. nap: Costa Teguise – Mala

20,76 km, +118 / -120 m
Busszal jutottunk el a kiindulási pontra, Costa Teguisébe. Lanzarotén egész jó a buszhálózat, bár hétvégén a kisebb falvakba jó, ha egy-két járat van naponta. Érdemes a Moovit alkalmazással ellenőrizni a menetrendet, és jó tudni, hogy a késés mellett az se ritka, hogy percekkel hamarabb elmegy a busz.
Costa Teguise nem több átlagos üdülővárosnál, a vendégek összetétele alapján angol neve is lehetne. Védett öbölben meghúzódó tengerpartja egész szépnek mondható, ha nincs túl nagy tömeg. Nemrég épült meg az új parti sétány és kerékpárút, ezt követtük északnyugat felé. Az utolsó épületek után régi sólepárló várja, hogy arra is valamilyen hotel épüljön, és utána már széles ösvényen haladunk tovább.

Ez a partszakasz – micsoda meglepetés! – vulkáni eredetű, és viszonylag fiatal. A közeli Corona-vulkán nagyjából 25 ezer éve tört ki utoljára, és a szigetnek ez a partszakasza az akkor kifolyt lávából jött létre. Az ösvény kanyarogva vezet észak felé, sziklára fel, öbölbe le. Pár kisebb homokos tengerpart is megbújik a fekete-szürke szirtek között, és szinte mindenhol van mentőöv is, hátha valakit elragadnak a hullámok.

A növényzet javarészt tüskés bokrokból és kaktuszokból áll. Érett kaktuszfügét pedig szinte egész évben találni, mi pedig azt is tudjuk, hogy lehet anélkül hozzáférni a belsejéhez, hogy ne legyen tüskés mindenünk. Én a helyiektől tanult módon, egy tüskével körbevágom a fügét, leszedem a tetejét, és kieszem belőle a vörös, lédús gyümölcsöt.
Errefelé falvak nem nagyon vannak. A régi szigetlakók inkább kicsit beljebb építették a házaikat, a partra a halászok jártak. Guatiza alatt viszont épült egy kisebb üdülőfalu, Los Cocoteros. Szerencsére egy teleclub is működik itt, ahol kedvező áron lehet házias ételeket enni.

Aztán folytatódik a vulkáni táj megnyugtató egyhangúsága és az óceán zaja. Madarak, egy-két régi halászcsónak, elhagyatott birtokok, romos házak mellett gyalogolunk. Egy másik üdülőfalu, Charco de Palo mellett régi sólepárló fehérlik, és még mindig termelik itt a fehér aranyat. Mellette nudista nyugdíjasok sétálnak ráérősen.

Pár kilométerrel odébb megérkezünk az első szálláshelyünkhöz, és szerencsére a csomagunk is érintetlen a sziklák alatt. A parttól nem messze verünk sátrat, vacsorát főzünk, Áron pedig rajzol. Aztán lefekvés előtt még megcsodáljuk a Tejutat.

2. nap: Mala – Órzola

23,73 km, +135 / -140 m
Reggeli után folytatódik a vulkáni táj, a vörös és a fekete dominál. Egykor gazdag ház romjai mellett megyünk el, Arrieta előtt pedig lomokból összetákolt tanya állja utunkat. Körülötte mindenféle barátságtalan táblákat helyezett el a tulajdonosa, így inkább kerülünk.

Costa Teguise óta Arrieta az első komolyabb település. Valamikor halászfalu volt, ma az igényesebb turisták látogatnak ide. Hosszú, vad tengerpartja már önmagában is vonzóvá teszi, de a lustábbaknak (és éhesebbeknek) halat árusító éttermek, bárok sorakoznak a parton. Aztán a kiszáradt patak hídján át megérkezünk a csinos halászfaluba. Talán a legismertebb épület a kikötőnél álló piros ház. Annak idején egy gazdag apa építette lányának, aki súlyos beteg volt. A kislány babaháza volt a modell, a ház is az ő nevét viseli: Casa de Juanita. Sajnos a betegséget nem tudta legyőzni, de a különös ház ma is őrzi az emléküket.

Szinte egybeépült Arrietával Lanzarote legautentikusabb halászfaluja: Punta Mujeres. Hosszú főutcájában a hangulatos éttermek, bárok szinte mindig tele vannak – és elsősorban helyiekkel. Nem ritka, hogy a parton isszák meg a sört, a korlátra támaszkodva, mert szabad asztal nincs. Érdekesség még, hogy kis medencéket alakítottak ki a tengerben, ahol a gyerekek is biztonságban fürödhetnek. A falu másik végén, a sportpályáknál egy teleclub is található.

Anita már egy ideje panaszkodik a lábára, de itt derül ki, hogy komoly hólyagokat sikerült növesztenie. Úgy döntünk, hogy ő busszal megy Orzolába, mi ketten gyalog.
A jelzett ösvényt követjük kavicsokon, ágyúgolyónyi köveken, homokon a part mentén. Emberpróbáló kilométerek ezek, főleg a nehéz hátizsákokkal. A sziget egyik fő nevezetessége, Jameos del Agua mellett is elhaladunk. Nekünk most nem fért bele a programunkba, de mindenképp érdemes megnézni.

Aztán újabb viskók tűnnek fel, a fotózást nehezen viselik a benne élők. Ki tudja, talán nem is egészen legális, ahogy az út mellett élnek. A lábainkat ekkorra annyira megviselte az egyenetlen talaj, hogy inkább az aszfaltot választjuk egészen Órzola híres, fehér homokos strandjáig. Itt a védett öblökben igazi karibi hangulatot varázsol a ki tudja honnan idesodródott, hófehér homok. Mi is fürdünk egyet, mielőtt továbbmegyünk Órzola felé.

Ez Lanzarote legészakibb faluja, jelentőségét az adja, hogy innen indul a komp La Graciosa szigetére. Amúgy kicsit világvége hangulata van, többnyire üresek az utcák. Anita már vár minket egy padon, és megiszunk egy sört az egyik bárban. Aztán a helyi kisboltban feltöltjük a készleteinket, és elindulunk sátorhelyet keresni.

Az elrejtett víz és ételek megvannak, és a bokros, homokos területen nem nehéz ideális helyet találni éjszakára. Lakókocsival is sokan megállnak a közelben. Vacsorára nem igazán kell a kalóriákat figyelni, kaktuszfüge pedig minden mennyiségben található desszertnek. Az éjszakai égbolt itt is sem okoz csalódást.

3. nap: Órzola – Playa del Risco

16,45 km, +515 / -503 m
Közös mániánk Áronnal, hogy megkeressük Lanzarote elfeledett forrásait, amelyek egykor a szigetlakók életbenmaradását biztosították. A leírások szerint Órzola mellett is volt egy a meredek sziklafalon, és ösvény is vezet oda. Reggel korán kelünk, és meg is találjuk az utat – tériszonyosoknak nem ajánlott. A forrás is megvan, körülötte élénkzöld növényzet. A víz épphogy csak csöpög, így inkább nem kóstoljuk meg. Visszafelé még bekukkantunk a Valle Chicóba, azaz a kis völgybe. Itt egykor Lanzarote őslakosai éltek, erről régészeti leletek tanúskodnak. Ezen kívül itt találták meg egy mára kihalt, röpképtelen sasfaj hatalmas, megkövült tojásait is (a legtöbbet hazavitték a lanzaroteiek…)

Rövid kitérő a bolthoz, megvesszük a szendvicsekhez a hozzávalókat. Aztán elindulunk a Risco vonulata mellett, a hegyek lábánál. Nagyrészt megműveletlen földek sorakoznak itt is, régi víztározók (a kemény munkát már nemigen vállalja senki). Az ösvény elindul meredeken felfelé, mi pedig követjük. Anita lába nem sokat gyógyult tegnap óta, ezért inkább papucsra vált 🙂 Vicces, ahogy hátizsákkal túrázik a vékony strandpapucsban. Ahogy feljebb kerülünk, a tavaszi virágok is megjelennek körülöttünk.

A sziget talán legeldugottabb faluja Yé. Tényleg ez a neve. Szinte már törzsvendégek vagyunk a kisboltban, ami egyben a büfé szerepét is betölti, most is iszunk egy kólát. (Van teleklub is, de nem javasolnám, a szakácsnak nem erőssége a főzés.)

Innen már nincs messze a kilátó a Risco szélén, ahol a graciosaiak ösvénye indul el lefelé. Egykor itt jártak át Lanzarotéra. Vitték magukkal a vizet, élelmiszert a sokkal kopárabb szigetükre. És hozták át a halottaikat koporsóban. Ma népszerű túraútvonal, az egyik leglátványosabb.

A mai úticél a Playa del Risco, a helyenként 600 méter magas sziklás vonulat alatti hosszú, homokos part. Szemben a La Graciosa, a parton alig látni embereket. Pár goro (kőből a szél ellen emelt köralakú építmény) itt-ott, az egyik mellett a sátrunknak is nagyszerű helyet találunk. Mivel másnap is itt tervezünk maradni, most tábori konyhát is kialakítunk vacsora előtt és két fürdés között.

4. nap: Playa del Risco

4,42 km, +160 / -160 m
Ez a nap a lazításé, napozás, fürdés, semmittevés reggeltől estig. A nap későn kel a meredek sziklafal miatt. Reggeli után sétálunk egyet délelőtt a part mentén, élvezzük a hullámokat. Aztán csak nem tudunk a fenekünkön maradni. Áronnal megnézzük a régi sólepárlót és felmászunk az egyik völgybe is, forrás után kutatva. Forrást nem találunk, de a kilátás a tengerre és a kisebbik szigetre csodás.

5. nap: Playa del Risco – Máguez

17,68 km, +556 / -313 m
Áronnal már jó ideje kinéztünk egy alternatív útvonalat a partról a Risco tetejére, ez a sólepárlók útja. A parton kiterjedt sólepárló telep működött 40-50 évvel ezelőttig, és a megtermelt sót szamár- vagy lóháton kellett eljuttatni a sziget többi részére. Erre szolgált ez a jól kiépített, de azóta kicsit megkopott ösvény. Talán a párjánál is káprázatosabb a látvány, ráadásul verőfényes napsütés van, teljes pompájában tárul elénk a kék ég és az óceán… A szigetcsoport, a Chinijo-szigetek minden tagja látszik innen.

Anita megint külön utakat jár, nem akar felfedezni velünk, de a hegy tetején találkozunk, és megint benézünk Yebe egy sörre. Aztán továbbindulunk a mai célpont, Máguez felé, de az aszfaltút helyett kerülünk inkább egyet a vulkánok között. A Risco pereménél haladunk, aztán egy egész kis falu, Guinate mellett, végül megérkezünk Máguezbe. Az utolsó étterem pont bezár, mire odaérünk, de azért még kapunk pár doboz kólát, amit a buszmegállóban iszunk meg kóbor macskák társaságában. Egy busz indul vissza Arrecifébe, estére otthon is vagyunk. (Térkép a képek alatt!)

Share this content: