Meleg zuhanyok

április 21, 2020 0 By Viktor
Chateau of Chambord near the Loire

Kellemes éjszakát töltöttünk el Muides kempingjének eperfái alatt, és 9 körül indulásra készen álltunk. Talán kicsit el is hamarkodtuk, mert délutánra kiderült, hogy a napelemes töltő a fűben maradt. A terepszínű borítás ezúttal nem volt előnyös…

A Loire völgye a fenséges kastélyairól ismert, és mivel az egyik leghíresebb építészeti csoda nem jelentett nagy kitérőt, célba vettük a chambord-i kastélyt. Az utunk egy természetvédelmi területen vezetett át, öreg tölgyek és fenyők erdején keresztül. Már ezért is megérte volna, de az igazi meglepetést a kastély maga okozta. Mesterséges tó partján áll a lenyűgöző épületegyüttes, amelyhez fákkal övezett, ma kerékpárútként használt sétány vezet. A Loire mellett eltöltött napjaink egyik fénypontja volt, hogy egy ilyen nevezetességet két keréken közelíthettünk meg.

Tetők és kémények sokféleségéből áll össze a chambord-i kastély lenyűgöző épülete.

Ez az építészeti remekmű kötelező látnivaló mindenkinek, aki a Loire völgyét meglátogatja, és a kivételes szépségéhez eseménydús történet is párosul. I. Ferenc király építtette, és a 16. század második felére fejeződött be az építkezés. Ő vadászkastélynak kívánta használni, ha éppen egy kis adrenalintöbbletre vágyott. Állandó lakhely céljából nyilvánvalóan nem volt rá szüksége, hiszen Blois és Amboise városában is rendelkezett már kastélyokkal.

Nem tudhatjuk biztosan, kit tisztelhetünk az építész személyében, de Leonardo da Vinci is közreműködhetett a tervezésben. A francia forradalom vörössapkásait annyira nem nyűgözte le, de az épület megmaradt, csak a bútorok sérültek meg kisebb mértékben. Több évszázadon át elhanyagolták, majd a II. világháború idején bizonyult ismét hasznosnak, amikor a Louvre kincseit rejtették el itt. Ma pedig régi fényét visszanyerve várja a látogatókat, akiket érdekel, hogyan éltek a középkor arisztokratái, amíg fejüket nem vesztették.

The front facade of Chambord Castle

Lassan végiggurultunk a kastély körüli sétányon, Áron majdnem elütött egy-két kínai turistát és persze tucatnyi fotó is készült. Aztán elindultunk Blois felé, másik útvonalon, ahol kicsit el is tévedtünk. Irigylésre méltóak a sportolási lehetőségek Franciaországnak ezen a részén. Külön útvonal a bicajosoknak és a futóknak, a folyón pedig kajakozni lehet. A kulacsot közkutakból tölthetjük fel, az ingyenes vécék pedig makulátlanul tiszták. Érthetetlen módon a vandalizmus sem olyan nagy divat, mint nálunk. Ha mindehhez hozzávesszük a barátságos kempingeket is, nem kérdés, hogy ideális az aktív kikapcsolódáshoz.

Két ékkő: Blois és Amboise

Blois-ban az első dolog, amin megakadt a szemünk, a középkori Jacques-Gabriel híd volt, közepén egy elegáns tornyocskával. Átkeltünk a hídon, és legurultunk az óváros felé. A hegyről a Szent Lajos székesegyház nézett le ránk, ahogy lelassítottunk a felső városba vezető lépcsősor aljánál. Ottlétünkkor a lépcsők függőleges oldalát úgy festették le, hogy messziről Mona Lisa képe álljon össze belőlük.

A Jacques-Gabriel híd

Ittunk a hegy oldalából eredő forrásból, és magunkat is bőrig áztattuk vele, hogy helyreálljon a hőmérsékletünk. Aztán már észrevettük a főutca gazdag lakóházait is, majd a park füvén ettük meg az ebédünket. Blois kastélya és a St. Vincent-de-Paul templom szomszédságában!

A forróság délután sem hagyott alább, így muszáj volt megint csobbannunk egyet a folyóban. Utána már könnyebben leküzdöttük a hátralévő kilométereket. Amboise előtt az út meredek hegyoldal mellett halad. A vulkanikus kőzetbe faragott pincékben a helyi borokat érlelik és kínálják. Megkóstoltuk, és nagyon ízlett.

A napot egy újabb csodálatos, nagymúltú város, Amboise zárta. A hegy tetejére épített szépséges vár azonnal magára vonja a figyelmet, de van itt sok más látványosság is. Az óváros szűk utcáiban cukrászdák, kávézó és bárok sorakoznak. Az egyik sikátor felett óratorony emelkedik, alatta minden este utcai zenészek fokozták a hangulatot. Akinek ennyi nem elég, egy másik, kisebb kastély is rejtőzik az egyik utca végén.

Az önkormányzat által fenntartott kemping elsőrangú helyszínen működik, a várral szembeni Aranyszigeten. Úgy éreztük, ha valahol, itt érdemes egy pihenőnapot beiktatni. Jó döntés volt, mert másnap a rekkenő hőségben semmi kedvünk nem lett volna biciklizni. Sokkal jobban esett a folyóban ökörködi. Ezt egyébként mindenkinek ajánlom, mert az óváros innen is nagyon jól mutat. Na jó, áradáskor inkább ne…

Régi házak és történetek

Még a párizsi buszon említett az egyik utas egy online közösséget, amelynek kerékpárosok a tagjai, és szállást kínálnak egymásnak. Még akkor regisztráltam, és mire ide eljutottunk, végre aktív lett a profilom, úgyhogy tettem egy próbát. Meglepetésemre rögtön elfogadták a kérésemet egy kis faluból, tehát most már csak el kellett odáig jutnunk. Igaz, ez egy hosszú napot jelentett, majdnem 100 km plusz az eltévedések…

A folyóparti kerékpárút hamarosan elvezetett Tours-ba, egy újabb történelmi városba. A katedrális mellett leginkább a többszáz éves, favázas házak ragadták meg a figyelmünket a középkori városközpontban. Innen még 80 kilométerre volt a cél, úgyhogy gyorsan körülnéztünk, ittunk egy sört az egyik kevésbé felkapott kocsmában, és mentünk is tovább nyugat felé.

A Loire déli partján maradtunk, ezen a részen ott kevesebb a város és a gyár, és az utak is csendesebbek. Pár apró falun áttekertünk, ilyen volt például Bréhémont, A folyóparton egy lelkes öreg motoros bárjában ittunk egy kólát, ő pedig elmesélte, hogyan járta be Magyarországot és Romániát a 80-as évek végén a legnagyobb zűrzavarban. Aztán elbúcsúztunk tőle és haarosan a Loire-tól és a madaraktól is, amikor dél felé fordultunk Chinon irányába.

“Te tudsz franciául!”

Chinon

Már késő délután volt, és még egy óra választott el a vendéglátóink falujától, de azért körülnéztünk kicsit ebben a kedves vidéki városban. Olyan útvonalat választottam, ami egyenesen a központba vezet, csak azt nem tudtam, hogy ehhez előbb fel kell tekernünk egy meredek hegyre, aztán még félelmetesebb utcákon legurulnunk. Még lift is működik a lustábbaknak, akik azért csak megnéznék a várost őrző várat. Ahogy leértünk, és az ujjaimat megint tudtam mozgatni a sok fékezés után, felhívtam Nicolát, hogy megmondjam, hol járunk. Igaz, hogy sok éve tanultam franciául az egyetemi évek alatt, de több mint tíz éve egyáltalán nem használtam. Ráadásul idegen nyelven telefonálni amúgy is nagy kihívás. Valahogy sikerült elmagyaráznom, amit akartam, és nagyjából azt is megértettem, amit ő mondott nekem, a legnagyobb meglepetésemre. De a legviccesebb az volt, amit a feleségem mondott, miután befejeztem a hívást: “Te tudsz franciául!”

Új barátok

A Loire menti városok és kastélyok pompája után egy sokkal szerényebb vidékre érkeztünk, ahol az élet középpontjában most is a mezőgazdaság áll. A falvakban vakolatlan kőházakban élnek az emberek, a hatalmas földeken pedig napraforgót, búzát, takarmánynövényeket termesztenek. Nicola és a lánya már várt ránk a falu szélén, kibicikliztek, hogy ne tévedjünk el.

Warmshowers tagságunk nem is kezdődhetett volna jobban. Megismertük Nicola feleségét is, leültünk a teraszon, és beszélgettünk, jól esett üldögélni a hosszú út után. Először úgy volt, hogy sátorozunk a füvön. Aztán telt az idő, csak nem fogytunk ki a történetekből, és végül felajánlották, hogy aludjunk inkább az emeleti szobákban. Mintha ez egyszer már megtörtént volna! Azért lefekvés előtt még megkóstolhattuk a közelei Saumur csodás fehérborát, és vacsorával is megkínáltak.