Meredek hegyek, puha ágyak

augusztus 28, 2017 0 By Viktor

Biciklivel a Balkánon, 5. nap

2017. július 10. Gornja Vranjska – Valjevo (Macsó)
A főútról hamar letérünk kisebb kerülőutakra, ami csodás falusi környezetet és irtózatosan meredek emelkedőket jelent. A szerbek vendégszeretetét továbbra is élvezhetjük, és Valjevo belvárosában, hotelben szállunk meg.
Távolság: 62 km
Teljes távolság: 315 km

Meglepően jól aludtunk a kukoricás mellett, bár attól kicsit tartottunk, hogy hajnalban egy traktor zajára ébredünk majd fel. Erre nem került sor, de reggel, amikor a sátor mellett álltam egy szál pólóban, egy öregember jelent meg a bokrok mögül… Alig tudtam elbújni és felöltözni a sátorban, reménykedve, hogy már nem lát jól. Utána próbáltam neki elmagyarázni, miért is aludtunk a család földjén. Valamit dünnyögött, aztán elindult a közeli házak felé. 

 

Vizünk nem volt, de szép kilátásunk igen

Biztos voltam benne, hogy nagydarab szerb farmerek jelennek meg hamarosan, de semmi nem történt, bár legalább még egy óránkba telt, mire összeszedelőzködtünk, és elindultunk. A szűk vidéki utat követtük egy kereszteződésig, ahol egy élelmiszerbolt is működött. Megreggeliztünk a bolt előtti asztaloknál, majd visszatértünk a Koceljeva felé vezető 21-es főútra. Aránylag könnyű szakasz volt, de mire a csendes kisvárosba megérkeztünk, 30 fok fölötti volt a hőmérséklet, így a szokásos pihenőnket egy bárban és a közeli parkban töltöttük el, iszogatással és kártyázással.

Kártyaparti a parkban

Csak 4 körül álltunk tovább, és egész jól álltunk, hiszen már alig 30 km volt hátra. De akkor úgy gondoltam, kipróbálhatnánk egy mellékutat, ami a hegyeken vezet keresztül, hogy elkerüljük a kamionokat, és a falusi környezetet jobban megismerhessük. Mindkettő sikerült, de iszonyatosan nehéz volt az út. Először leereszkedtünk egy pici faluba, ahol megebédeltünk a szokásos módon, a bolt melletti asztalnál (szerb kolbász, kenyér és paradicsom), de utána 6 km kőkemény emelkedő következett.

 

Kezdtünk megint kifogyni a vízből is, megálltunk hát egy háznál, hogy kérjünk a kulacsokba. Ugyanaz történt, mint előző nap: behívtak minket, és ragaszkodtak hozzá, hogy kávét, kólát igyunk, süteményt együnk, mert szükségünk volt az energiára. Későre járt, elbúcsúztunk, és szerencsére a nehéz szakasznak hamarosan vége lett.

Úgy tűnik, az emberek nagyrészt mezőgazdaságból élnek, nem hevernek parlagon a földek

Leszáguldottunk a hegyről Valjevo felé (régi magyar nevén Macsó), miközben arra gondoltunk, milyen nehéz lenne visszafelé haladni, nem is sejtve, hogy másnap épp ilyen meredeken fogunk majd felfelé tekerni.

Este 8 körül értünk be Valjevo központjába, és elbűvöltek a rézi házak, a folyóparti kávézók és éttermek, a rengeteg ember az utcákon Szerbia középső részének ebben a rejtett ékkövében. Anita azt mondta, jó lenne itt megszállni, és sétálni is egyet a belvárosban ahelyett, hogy a közelben keresgélnénk szálláshelyet a sötétben. Kérdezősködtünk kicsit, és egy kis hotelhez (Bubica hotel) irányítottak, ahol a barátságos tulaj kedves kis szobát ajánlott nekünk mindössze 30 euróért, amire nem mondhattunk nemet.

Ez a ház tele van régi házakkal, hangulatos kocsmákkal és bárokkal

Nemsokára megint bent voltunk a nyüzsgésben a folyónál, kipróbáltuk a burek valjevói változatát, majd a helyiekkel keveredtünk egy bár teraszán. A nehéz nap után tökéletes befejezés volt!