Harmadosztályon Thaiföld vasútjain

Harmadosztályon Thaiföld vasútjain

augusztus 5, 2018 0 By teveve

A harmadosztály bája Thaiföldön

A világnak ezen a felén évtizedek óta megszoktuk már, hogy lassan de biztosan züllesztik le a vasutat. Vonalak szűnnek meg, állomások lesznek az enyészeté. És hol van már a büfékocsi?

Bangkok központi vasúti állomása, a Hua Lamphong

Thaiföldön a vonat köszöni, jól megvan, ma is az egyik fő közlekedési eszköz. Sőt, kínai befektetéssel új szárnyvonalak építése várható a jövőben. Annak ellenére van ez így, hogy az országot keresztül-kasul behálózzák a fapados légijáratok, és buszban sincs hiány. A helyiek számára nyilván a hihetetlenül alacsony ár az egyik fő vonzerő, ami persze utazóként sem közömbös. Viszont a gyakran félnapos vagy még hosszabb vonatút egész különleges lehetőséget kínál arra, hogy jobban megismerjük a thai embereket, szokásaikat és az ételeiket is.

Miért pont vonattal?

A buszt világ életemben szükséges rossznak tartottam. Gyerekkoromban állandóan hányingerrel küzdöttem még rövidebb utakon is – emlékszem, egyszer alig tudtam leszállni a 12-esről az SZTK-nál… A gyomrom azóta megedződött, de ha tehetem, azóta is inkább választom a hajót, a motort, a biciklit, de leginkább a vonatot. Thaiföldön pedig a legtöbb látványossághoz vezet sínpár (kivéve a szigeteket, de oda úgysem busszal megy az ember).

A repülő Pattaja közelében tett le minket, pár napig maradtunk is, kiheverni a mindennel együtt 36 órás utat. Sok évvel ezelőtt már volt alkalmunk kipróbálni a Kancsanaburi felé vezető, lassan döcögő személyvonatot, és amikor megláttam, hogy Pattajának is van vasútállomása, nem volt kérdés, hogy jutunk el Bangkokba.

Megérkezett a bangkoki vonat Pattaja-Alsóra

Megérkezett a bangkoki vonat Pattaja-Alsóra. Ezen a vonalon kizárólag harmadosztályú kocsik közlekednek, de a menetidő alig több, mint ha minibuszban nyomorognánk, ráadásul a városközpontba érkezünk.

Műbőr- és kereszthuzat

Aztán amikor észak felé vettük az irányt, megint kapóra jött az éjszakai járat, amivel röpke 13 óra alatt Csiangmajban lehet a kalandvágyó utazó. Az egyetlen probléma, hogy nem igazán szeretünk hetekre előre tervezni, sőt. A jobb helyek viszont korán elkelnek, így nekünk ismét maradt a harmadosztályú kocsi.

Szűk, műbőr ülések (a 30 fok feletti hőségben jobban tapadnak, mint egy Michelin gumi), a plafonon forgó ventilátorok, felhúzható ablakok, angol és guggolós WC figyelmes választéka.

Harmadosztályú kocsi Pattaja-Bangkok között

Harmadosztályú kocsi Pattaja-Bangkok között. Thaiföldön nagyon egyszerűen lehet vonatjegyet vásárolni online, a vasút hivatalos oldalán.

Hirtelen gyomorforgató csatornaszag tölti meg a szerelvényt. Kinézek, kisebb folyó mellett haladtunk el, amit úgy feldúltak az útépítéssel, hogy azt sem tudja már, merre kellene folynia. Nem is igazán folyik semerre. A csatornázással viszont kicsit lemaradtak, így a szennyvíz továbbra is folyik bele minden oldalról. De a kellemetlen élményt hamar feledtetik a rizsföldek és a kókuszpálmák.

Sawaidee!

A mellettünk (nem is olyan sebesen) elsikló táj is megérdemli a figyelmet, de ha ezt megunnánk, ott vannak az utastársaink. Többnyire egyszerű, hétköznapi emberek, turista alig akad. Az északkeleti vonalon fel-felbukkan még a hagyományos viselet is. Dél felé tartva pedig egyre több a női fejeket takaró hidzsáb, a férfiak pedig maláj szokás szerint nadrág helyett szarongot viselnek. A thaiok általában mosolygósak, nyitottak, nem nehéz velük beszélgetésbe elegyedni, bár a nyelv akadály lehet. De a fiamnak ez sem jelentett problémát, amikor két fiatal lány ült le vele szemben…

Lányok a dél felé tartó vonaton

Büfékocsi is van, mellékutcai büfébe illő, de nejlonhuzattal gondosan óvott székekkel és asztalokkal. A székeket nem rögzítették, a rendelést mosolygós pincér veszi fel, az ételek pedig nem okoznak csalódást.

Olajozott üzletmenet

És végül ott vannak a mozgó árusok! Megfigyeltem, hogyan dolgoznak – időm jutott rá, Hat Yai felé 18 óra volt a menetidő. Nagyobb állomásokon felszáll 5-6 férfi és nő a portékájával, és elkezdik az ingázást a kocsik között. A kínálat elképesztő: az errefelé megszokott „sült rizs” mindenféle formában, előre porciózva, műanyag kanállal, ugyanez tésztával, házilag pörkölt földimogyoró, rizspuding, sütemények, kekszek, gyümölcsök fűszeres cukorral és fürjtojással(!), élénk színű jeges italok, forró tea és kávé…

Jön az uzsonna! Az emberek pedig vesznek mindent, szinte állandóan esznek valamit, és ez ragadós...

Jön az uzsonna! Az emberek pedig vesznek mindent, szinte állandóan esznek valamit, és ez ragadós…

Két-három órán át járnak fel-alá a ládáikkal, kosaraikkal, vödreikkel az ülések között, dallamos hangon kínálva az utasokat. Ahogy az idő telik, a jég olvad az italokban és hűlnek a meleg ételek, az ár lassan elindul lefelé. Aztán eléri azt a szintet, ahol az árus már úgy érzi, nem éri meg tovább cipekedni. Ekkor az ital a lefolyóba kerül, a többi ételt pedig gondolom, hazaviszik a családnak.

A vonat halad tovább, a következő állomáson friss készletekkel száll fel az újabb csapat. Én pedig kíváncsian figyelem, mit kellene még kipróbálni.