Görög hangulat a hegyeken túl

Biciklivel a Balkánon, 37. nap

2017. augusztus 11: Ksamil – Gjirokaster
A reggeli jeges kávéval a hasunkban nekivágunk a hegyeknek. Pár kemény emelkedőt le kell ugyan birkóznunk, de aránylag könnyen érünk fel a hágóhoz. Pedig erdőtűzben itt sincs hiány. A nap második napja már sokkal nehezebb az egyenes út és a meleg miatt. A kis falvakban görög hangulat fogad, aztán Gjirokaster műemlék óvárosában csatangolunk kicsit.
Távolság: 67 km
Teljes távolság: 1689 km

Gjirokaster kőlapokkal borított házai

A macedón határon az Ohridi-tónál akartuk átkelni, ehhez pedig meg kellett másznunk a Vjosa folyó völgyét a tengertől elválasztó hegyeket. Ismét búcsút intettünk a tetőkempingnek (a tulaj szerint hamarosan műfű fogja borítani a betont, az árnyékról pedig futóbab fog gondoskodni). Ha egyszer megint erre járunk, mindenképp megállunk a Ksamil Camping Caravaningban, még ha nem is megyünk ki a partra…

 

A profi frappék után (amiket bármelyik flancos bár megirigyelhetne), reggel 7 előtt már úton voltunk. Gyorsan el is jutottunk Sarandáig a műúton, amely a lagúnák mellett halad. Szép látványt nyújtottak így kora reggel.

A Butrint és Saranda közötti mocsaras rész napfeltekor

Hegyek és erdőtűz már megint

Saranda belvárosát ezúttal elkerültük, és még a város előtt elkanyarodtunk jobbra, a Déli Hegység felé. 8 évvel ezelőtt már megnéztük a környék legfontosabb nevezetességeit, a Kék Szem-forrást, a templomot az érdekes nevű Mesopotamban. Ráadásul a forráshoz továbbra is köves út vezet, ez el is döntötte, hogy nem teszünk kerülőt, megyünk hegynek felfelé. Délelőtt még árnyékban tekerhettünk, így a meredekebb szakaszok sem jelentettek problémát. (pedig a legkönnyebb fokozatok ekkorra már használhatatlanok voltak Anitáéknak, nekem meg soha nem is voltak olyanok 🙂

Reggel, hűvösben az emelkedők előtt
Még a meredek rész előtt

A nehéz szakasz itt 7-8 km hosszú. Az árnyék mellett sokat számított az is, hogy több forrás van az út mellett, és a levegő is friss volt (többnyire). A tetőhöz közel aztán két bár is működik (meg még egy a legmagasabb ponton). Ksamilban találkoztunk egy dél-afrikai párral, akik Barcelona (!) felé tartottak biciklivel. Nálunk jó pár évvel idősebbek, de tele voltak energiával és optimizmussal. Jó volt látni, hogy 60 fölött sem lehetetlen egy ilyen túra. Ők pár napja bérelt motorral bejárták ezt a területet, és említették, hogy erdőtűz van. Ahogy aztán feljebb értünk, láttuk és éreztük is a füstöt. Később a helikopterrel is találkoztunk, amivel oltani próbálták.

Hegyi falu az erdőtűz füstjében
Hegyi falu a füstben
Fél óra múlva a füstnek nyoma sem volt (megfordult a szél)
Fél óra múlva a füstnek nyoma sem volt (megfordult a szél)

Az egyik bárban persze megálltunk pótolni a folyadékot és a kalóriát. Lefelé haladni gyerekjáték volt, csak arra kellett vigyázni, hogy a fékek ne melegedjenek túl. Párszor megálltunk azért is, hogy a dzsipeket elengedjük a szűk úton.

Érdekes felszíni formák kísérik a Vjosa-völgybe vezető utat
Érdekes felszíni formák kísérik a Vjosa-völgybe vezető utat

Egy kis görög hangulat

Már majdnem leértünk a folyóhoz, amikor megakadt a szemem egy hatalmas fügefán. Degeszre tömtük magunkat, aztán balra fordultunk, Gjirokaster felé.

Ekkor lehetett nagyjából dél, de már csak 20 km volt hátra, ezért gondoltuk, kihagyjuk a pihenőt. Az út maga tökéletes minőségű, széles is, a forgalom sem túl nagy. Csak ne lett volna olyan meleg…

A falvak nevei itt, Gjirokastertől délre két nyelven vannak kiírva: albánul és görögül. Ugyanis ezeket a falvakat az albán állam “kisebbségi zónaként” ismeri el. A besorolás a kommunista időkre vezethető vissza, és nem is tűnik rossz megoldásnak – ha a kisebbségi magyarjaink sorsára gondolunk. De ha valahol a görögök aránya nem ér el egy adott szintet, akkor nekik semmiféle jogaik nincsenek.

Görög falu festői környezetben
Az egyik görög falu festői környezetben

A téma egyébként évtizedek óta konfliktusok forrása, mindkét oldalról. Az albánok jó része tagadja, hogy görögök egyáltalán élnek arrafelé, a görögök pedig szeretnének több jogot maguknak. 

Az útról vettünk észre egy kis éttermet az egyik falunál, és mivel még nem ebédeltünk, benéztünk. Görög zenétől hangos tavernát találtunk vegyes (bár inkább görög) vendégekkel. Eredetileg csak hentesüzlet működött itt, aztán kifőzde, és mostanra hangulatos kis vendéglő. Helyi kolbászt rendeltünk sültkrumplival és görög salátával (mi mással), és hamarosan kiderült, hogy jól döntöttünk. Az adagok bőségesek voltak, az étel isteni, és a kiszolgálásra sem lehetett panaszunk. 

Görög hangulat a görög taverna teraszán
Görög hangulat a görög taverna teraszán

Feszültségek a forró aszfalton

Túl sokáig azért nem időzhettünk, ha nem akartunk túl későn megérkezni a városba. Búcsút intettünk a kedves pincérnőnek, és továbbindultunk az eléggé ingerszegény főúton. Akadt egy kis technikai problémánk, aminek az lett a vége, hogy Áron biciklijét a földhöz vágtam, és mehetett a kulacsáért az árokba szegény. Végül Anita azt mondta (2 km-rel Gjirokaster előtt), hogy egyszerűen nem bírja tovább hideg kóla nélkül. Délután három körül azért megérkeztünk.

A kevés utcák egyike, amit még nem a turizmus határoz meg
A kevés utcák egyike, amit még nem a turizmus határoz meg

Igaz, hogy Gjirokaster mellett működik egy (állítólag kiváló) kemping, azt akartam, hogy Áron lássa a régi házakat, és kivételesen igazi ágyakban is aludhattunk volna. Ezért még a legelső pihenőnknél lefoglaltam egy szobát az új városrészben. Anitának nem mondtam el, örült is nagyon, amikor megálltunk az Eden hotel előtt, és kértem a kulcsokat.

A szálloda gyakorlatilag üres volt, de a vezetésével megbízott idős házaspár rendkívül (talán kicsit már fárasztóan is) segítőkész volt. Az ár pedig egyszerűen ellenállhatatlan. Másik előnye az volt, hogy csak pár száz méterre van onnan az óváros, a környék pedig tele van mindenféle étteremmel, bárral.

Szép régi hotelcégér a belvárosban
Szép régi hotelcégér a belvárosban

Gjirokaster bűvöletében

Gyors zuhany után hosszúra nyúlt szieszta következett. Aztán összeszedtük magunkat, és elindultunk, hogy bejárjuk az óváros macskaköves utcáit. Örömmel állapítottuk meg, hogy Gjirokaster szinte semmit nem változott 2009 óta. A régi házak többsége ma is kellően rozoga, és a városnak általában megmaradt a csendes bája, ami annyira megfogott minket annak idején. Berat mellett ez a másik albán város, ahol Enver Hodzsa döntésére nem pusztították el a középkori városrészt. Ma pedig már a felújításra is egyre több pénz akad.

Az óváros főutcája, barátságos éttermekkel

Egy hotel erkélye a belvárosban

A hotel közelében vacsoráztunk egy kis tavernában, amely Laberia névre hallgatott. A tulajdonos, egy nagy darab, negyvenes férfi nagyon örült, hogy ismerem a régiót, ahol a faluja található, bár konkrétan ott nem jártunk. Aztán kiderült, hogy kedvenc hobbija a biciklizés, és nagyon tetszett neki, hogy így utazunk. Végzettsége szerint kémiatanár, de a 150 eurós fizetésből aligha tudná a családját eltartani, ezért inkább a vendéglátás felé fordult. Most pénze ugyan van, de szabadideje alig. A bérleti díjat a hónap minden napjára ki kell fizetnie, ezért szinte minden napját a vendégek között tölti. Igazi közép-európai sors.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.