Kerékpártúrák kategória bejegyzései

Morcos kalauzok mindenfelé

Biciklivel a Balkánon, 42-45. nap

2017. augusztus 16-19: Korçë – Ohrid – Belgrád- Szabadka- Szeged
Búcsút intünk Albániának, és belekóstolunk Macedóniába a tóparti Ohrid városában. Aztán morcos kalauzokkal és buszsofőrökkel hadakozunk, majd áttekerünk Belgrádon az éjszaka közepén. Hosszú buszozások után örömmel tesszük meg az utolsó 50 km-t megint biciklivel.
Távolság: 74 km + 13 km + 52 km
Teljes távolság: 2024 km

Pecások a stégen Ohridban

Pár kamaszfiú már kora reggel a hotel alagsorában gyülekezett, az edzésükre várva. Mind vadonatúj felszerelést viseltek, és sokkal komolyabb országúti kerékpárjaik voltak, mint nekünk. Azt hiszem, jobb helyen nem is szállhattunk volna meg Korcában… 

 

Tudtuk, hogy ez az utolsó igazi bicajos napunk, ami kicsit kustává tett minket, így kényelmesen megreggeliztünk. Lefoglaltam egy szobát egy ohridi panzióban, és 10 körül elindultunk. Korce nagyjából 850 m magasan fekszik (a hotelünk pedig jóval 900 m fölött!), ezért annyira nem volt nagy a hőség. Viszont a Pogradec (és a macedón határ) felé vezető út annyira nem volt izgalmas, főleg az elmúlt napok kivételesen szép tájai után.

Egyenes utak, szántóföldek Korçë és Pogradec között
Egyenes utak, szántóföldek Korçë és Pogradec között
Kertjében dolgozó nő - nem madárijesztő!
Kertjében dolgozó nő – nem madárijesztő!

Lassan magunk mögött hagytuk a Morava-hegység vonulatait, és a magasan fekvő síkságon haladtunk tovább, szántóföldek, falvak mellett. A fennsíknak hirtelen szakad vége nem sokkal Pogradec és az Ohridi-tó előtt. Az út itt néhány hajtűkanyarral küzdi le a szintkülönbséget, mellette pedig egy látványos vízesés látható. Viszont annyira nem illik a képbe, hogy sokáig azt hittem, csak valami csőtörés. (Mondjuk, a szaga elég kellemetlen volt, de ez annyira nem meglepő Albániában.)

Waterfall right by the highway

Viszlát Albánia!

A fennsík széléről már látszik az Ohridi-tó
A fennsík széléről már látszik az Ohridi-tó

Utána megérkeztünk Pogradecbe, és hamarosan felismertük azt a koszos utcát, ahol sok évvel korábban minibuszra vártunk. Most is innen indulnak a környékre a buszjáratok, és az ilyen helyeken nem nehéz olcsó büfét találni. Ettünk egy gyors giroszt, és kerestünk egy boltot, ahol ajándékokat vehetünk.

Ki vette észre a tűzifát az erkélyen?
Ki vette észre a tűzifát az erkélyen?
Forgalmas kereszteződés Pogradecben
Forgalmas kereszteződés Pogradecben

A macedón határ csak fél óra a várostól, és kora délután volt, úgyhogy tettünk egy kis kitérőt a tópart felé. Csinos tóra emlékeztünk koszos, büdös vízzel és szinte kizárólag belföldi nyaralókkal (ami ugye nem annyira meglepő).

Pogradec nyilvános strandja
Pogradec nyilvános strandja
Az aquapark
Az aquapark

A víz most sokkal tisztábbnak tűnt, de más nem változott: hosszú, homokos part napernyőkkel  és játszóterekkel. Azért Ksamil és Durrës százszor zsúfoltabb volt.

Mozgó árus a parton

Mi mindenre jó egy régi bunker
Mi mindenre jó egy régi bunker

Helló Macedónia!

Keskeny, nem túl forgalmas út vezet Pogradectől a határig. Maradt pár lekünk, és abban bíztunk, hogy akad majd egy büfé, ahol elkölthetjük, de a város után semmi nem volt nyitva. Aztán beléptünk túránk 6. országába, és épp csak elkezdtünk felfelé araszolni a meredek hegyoldalon, amikor Áron defektet kapott. Nagyon szerettünk volna már megérkezni és pihenni, sietve ragasztottam hát meg a belsőt, és nem is tartott 500 méternél tovább. Kerék le, gumiragasztás még egyszer, és ezúttal sikerült.

Macedón templom nem sokkal a határ után
Macedón templom nem sokkal a határ után

Ez a szakasz elég kemény, az út elhagyja a tavat, és magasan halad tovább. De az igazi probléma az volt, hogy mindössze 5 méter széles. Időnként erre tábla is figyelmeztetett, de az autósok őrült módjára előzgettek minket. A kanyarok előtt középre kellett behúzódnunk, hogy ne is próbálkozzanak. Egy nő így is majdnem elsodorta Áront egy faluban, amit heves szóváltás követett, nemzetközi kézjelekkel megtámogatva.

Az Ohridi-tó - a távolban Albánia

A fények játéka a tó felett

Szerencsére Ohrid városa előtt 5 kilométerrel letérhettünk a főútról, és a tó mellett mehettünk tovább. Csinos sétány vezet itt, tele gyalogosokkal – még mindig jobb, mint az eszement autósok. Pont naplementére értünk be a városközpontba.

Lassan lemegy a nap
Lassan lemegy a nap
A helyiek nem mennek el a hivatalos strandig, beugranak a járdáról :)
A helyiek nem mennek el a hivatalos strandig, beugranak a járdáról 🙂

Lustálkodunk az Ohridi-tónál

Hamar megtaláltuk a panziót (Julija Guest House). Rendben volt a hely, az ár és a szoba is, a tulajdonos, Julija pedig segítőkész és vidám. Este pedig jót vacsoráztunk egy hagyományos macedón étteremben, nem messze a tótól (Fontana, Jane Sandanski utca).

Úgy döntöttünk, egy napot még maradunk Ohridban az Észak-Szerbiába vezető. hosszú buszozás előtt. Másnap reggel akartuk megvenni a jegyeket a buszpályaudvaron, megkérdeztem hát egy fiatal nőt az utcán. Nem szeretem a sztereotípiákat, de innen kezdve egy sor negatív élményünk volt macedónokkal és szerbekkel. A beszélgetésünk így zajlott:

– Elnézést, meg tudnád mondani az utat a buszpályaudvarra?
– Nem mehettek gyalog a pályaudvarra. Túl messze van. Taxival kell mennetek.

Ennyi. Megfordult, és otthagyott minket. Pár pillanatig nem is fogtam fel, mi történt. Azért nem adtuk fel, és a következő járókelő sokkal kedvesebb volt. Negyedóra múlva oda is értünk (ennyire messze volt).

Amikor a jegyirodában az eladó meghallotta, hogy biciklivel akarunk utazni, eltűnt az arcáról a mosoly, és másik két társaságnál kellett érdeklődnünk, de az utolsó el tudott minket vinni Szkopjébe másnap reggel.

Az óváros házai
Az óváros házai

A nap hátralévő részét azzal töltöttük, hogy bebarangoltuk az óvárost és fotóztuk a szépen felújított ottomán épületeket. Délután még fürödtünk is egyet a régi kikötőnél, ahol a víz mély és kristálytiszta.

Igényesen felújított házak a török időkből
Igényesen felújított házak a török időkből
Felmerészkedtem egy kiszuperált sétahajóra, ahonnan nagyszerű volt a kilátás az óvárosra
Felmerészkedtem egy kiszuperált sétahajóra, ahonnan nagyszerű volt a kilátás az óvárosra

Biciklijavítás az utolsó pillanatig

Amíg Anita az ebédet főzte, én a bicajokat készítettem elő. Úgy döntöttem, Áron csomagtartójától elbúcsúzunk, és szétosztjuk a táskája tartalmát, mert már az oldaltáskák műanyagkampóiból is letört három. Minden elfért! Aztán vettem észre, hogy az első kereke megint leeresztett, így ragaszthattam a hotelszobában. Amikor végre visszatettem a kereket, és teljesen fel is fújtam, letört a szelep teteje. Nem eresztett, de többet nem lehetett használni, imádkozhattunk, hogy ne is legyen már rá szükség hazáig.

Esti fürdőzés után
Esti fürdőzés után

Pénteken reggel elértük a buszt, és a három bringa is simán befért a csomagtérbe, bár a sofőr nagyon ráncolta a szemöldökét. Több mint 3 óra alatt tettük meg a 200 kilométert a fővárosig. Errefelé sok falu neve albánul is ki van írva, az ország nyugati részén komoly albán kisebbség lakik. Az elszakadás is felmerült a koszovói harcok idején, de a macedón kormány végül meg tudott egyezni velük.

Morcos kalauzok és sofőrök

Szkopjében még több bajunk volt a biciklikkel. Amikor megkérdeztem egy nőt a jegyirodában, azt mondta, hogy a buszra nem lehet biciklit felvinni, menjünk vonattal. A vasútállomáson pedig az volt a válasz, hogy van külön díj, de azt majd a kalauz határozza meg (nyilván zsebbe megy), ha egyáltalán felengedi a bicikliket. Viszont jegyet vissza nem váltanak.

Mehettünk megint a buszpályaudvara, ahol egy másik nő most azt javasolta, keressük meg a sofőrt, és kérdezzük meg, be fognak-e férni a bringák. Utána megvehetjük a jegyeket. Tehát, összefoglalva, ha Macedóniában (vagy Szerbiában kerékpárral akarsz buszra szállni, először a sofőr engedélyét szerezd meg. És utána még jó eséllyel a kalauzzal is meg kell küzdened, mert a csomagtér az ő birodalma…

Végül azért megérkeztünk Belgrádba éjjel 11 körül. Út közben az egyik városban sikerült pár száz szerb dínárért feltölteni a helyi SIM-kártyánkat egy fiatal srác jóvoltából, így tudtunk szállást foglalni. Csakhogy ehhez még 6 km-t kellett bicikliznünk az éjszakában.

Gyönyörű szecessziós épület Szabadkán
Gyönyörű szecessziós épület Szabadkán

2024 km!

Másnap visszatekertünk az állomásra, és újabb buszozás következett Szabadkáig. Ezúttal nem kérdeztünk senkitől semmit, csak odaállítottunk a buszhoz a biciklikkel, és minden simán ment. A végén még 50 km következett kétkeréken Szegedig, ahol az autó várt ránk.

Szeged táblájánál pont 2017 km-t mutatott az órám
Szeged táblájánál pont 2017 km-t mutatott az órám

6 hét alatt 6 országot érintettünk, és bár minden pénzünket elköltöttük, sokkal gazdagabban tértünk haza. A csodálatos tájak, a felejthetetlen élmények és főként a barátságos emberek miatt, akikkel út közben megismerkedhettünk, érdemes volt mindezt végigcsinálni. És már tervezzük a következőt!

 

Sajgó izmok, széteső felszerelés

Biciklivel a Balkánon, 41. nap

2017. augusztus 15: Gërmenj – Korçë
Ami a térképen gyerekjátéknak tűnt, arról hamar kiderül, hogy tele van alattomos emelkedőkkel. Eldugott kocsmák, falvak és szelídülő hegyek mellett jutunk Korcába, miközben a biciklik lassan szétesnek alattunk…
Távolság: 75 km
Teljes távolság: 1885 km

Hajtűkanyarok vezetnek egy eldugott völgybe

Optimista tervek

Még egy bőséges reggeli a Farma Sotira teraszán, és már az úton is voltunk megint. Úgy terveztük, hogy egy utolsót fogunk vadkempingezni Korçë előtt – a Locus térképén találtam ugyan egy kis háromszöget, de a neten semmi nem szerepelt a kempingről. Vagy talán eljutunk egészen a nagyvárosig… 

A hegységnek ez az oldala sokkal zöldebb, fenyvesekkel és tölgyesekkel
A hegységnek ez az oldala sokkal zöldebb, fenyvesekkel és tölgyesekkel

Az első 10-15 km nagyrészt lefelé vezetett, örökzöld erdőkön keresztül, és még az út is jó minőségű volt. Amikor Anita megkérdezte, mire számíthat, azt mondtam, közepesen lesz csak nehéz a nap, biztosan nem nehéz. Később aztán kénytelen voltam módosítani a besorolást. Talán mert 6 hete szinte minden nap bicikliztünk, vagy túl sok volt a megmászandó hágó, nem tudom. De a nap végére mindannyian készen voltunk.

Elhagyatott templom 1100 méter magasan
Elhagyatott templom 1100 méter magasan
A tájra ezen a napon sem lehetett panaszunk
A tájra ezen a napon sem lehetett panaszunk

Az isten háta mögött

Ritkán lakott völgyeken vezetett az utunk, a falvakban gyakorlatilag csak az öregek maradtak (Barmashban például megálltunk egy kólára… mint az ufókra, úgy néztek ránk a szinte üres kocsmában).

II. világháborús emlékmű a szocializmus idejéből
II. világháborús emlékmű a szocializmus idejéből

Ersekë alpesi városka 4000 lakossal, és Albánia egyik legmagasabban fekvő települése 1050 méterrel a tengerszint fölött. Itt tartottuk a nap első pihenőjét. Találtunk egy barátságos giroszost a frissen kövezett főtéren, egy gyors ebédhez tökéletesen meg is felelt. A fiam ügyetlenül a földre ejtette a tányérját (persze fejjel lefelé). A tulaj rögtön hozott neki egy másik adagot, és a végén nem hagyta, hogy kifizessük…

Ersekë főtere
Ersekë főtere
És egy szépen felújított épület (a múzeum)
És egy szépen felújított épület (a múzeum)

Vettünk csokit az előttünk álló emelkedőkhöz (a görög bárba is vittünk egy csomag bonbont, cserébe a kedvességükért), aztán még egy sütire is megálltunk egy cukrászdánál (a Rina park közelében, csak ajánlani tudom!) és folytattuk Korçë felé.

Lyukak betömve

A cukrászda teraszán üldögélve vettem észre, hogy a biciklis cipőim talpa kicsit meglazult (az egyiket már majdnem elhagytam). Ilyenkor jön jól a szigetelő szalag, és olyan jól megragasztottam, hogy egészen hazáig bírta.

A jobb cipőm talpa gyakorlatolag teljesen levált, de a szigetelő szalag csodákra képesThe entire sole of one shoe came off but the insulation tape did wonders

Innen Mollasig alig kellett tekerni, de aztán a folyó másik partján 5 km-es hegymenet következett, vissza 1070 méterre. Mollas után egy étteremben megint megálltunk egy italra. A helyiek körében igazán népszerű lehet, mert már délután majdnem tele volt. A látvány és az illatok (és az elégedett arcok) alapján jó étteremnek tűnt, csak kutyából lófrált túl sok az asztalok között. A vendégek a szexuális életükbe is bepillantást nyerhettek, amíg aztán valaki le nem hűtötte a kedélyeket egy pohár hideg vízzel…

Ez lehetett talán a 100. kávénk Albániában, tökéletes, mint mindig
Ez lehetett talán a 100. kávénk Albániában, tökéletes, mint mindig

Egy utolsó hágó

Az emelkedő végül is nem volt annyira hosszú vagy meredek, de a lábainknak már nem annyira hiányzott az intenzív edzés. Ráadásul az aszfalt is hiányzott egy szakaszon, helyette murván kellett felszenvednünk magunkat, nagy volt hát az öröm, amikor végre a tetőre értünk. Innen nagyrészt lefelé haladhattunk Korcë felé. 

Egy pihentető szakasz

Kiderült, hogy a kis sátor ikonok a térképen egy útépítő vállalat konténereit jelezték, ugyanis új főút épül Ersekë felé. Ez azt is jelenti, hogy ha valaki szeretné még kiélvezni a két város közötti kis forgalmat és a keskeny, kanyargós utat, akkor sietnie kell, mert hamarosan felváltja a széles aszfaltcsík. Az egész terület tele volt teherautókkal és munkásokkal, ezért gyorsan lefoglaltam egy szobát a korcai Kristal Hotelben.

Az utolsó 15 kilométert kevesebb mint egy óra alatt megtettük, és meg sem álltunk a városközpontig, hogy megnézzük, mennyit változott 2009 óta. Némi alkoholt is magunkhoz akartunk venni, hogy megünnepeljük a megérkezésünket. A Kristal Hotel magasan a hegyoldalban található, azt tehát sejtettük, hogy onnan már nem jövünk vissza, ha egyszer feltekertünk.

Az utolsó kihívást a hotel megközelítése jelentette...
Az utolsó kihívást a hotel megközelítése jelentette…

Korce minden szempontból kellemes meglepetést jelentett

Korce olyan sokat változott, hogy alilg ismertünk rá. Sokkal tisztább lett, és valószínűleg élhetőbb is a kerékpárutaknak, körforgalmaknak, ízléses új épületeknek és a jóval kevesebb szemétnek köszönhetően. A hotelünk is tetszett. Első benyomásunk az volt, hogy a kommunista idők túlélőjére találtunk (valószínűleg az is), de a személyzet kedvessége és a kényelmes ágyak ezt bőven egyensúlyozták.

Korce házai az esti nap fényében
Korce házai az esti nap fényében

Amikor megérkeztünk, megkérdeztük a pincérként is helyt álló recepciós srácot, betenné-e a pezsgőnket a hűtőbe (persze betette). Aztán, amikor vacsoráztunk a hotel éttermének teraszán, felajánlotta, hogy kihozza nekünk. Meglepetten mondtunk igent, és még nagyobbat néztünk, amikor megjelent egy vödör jéggel, benne a pezsgővel! Persze kapott ő is egy pohárral.

Kilátásunk a Kristal Hotel erkélyéről
Kilátásunk a Kristal Hotel erkélyéről

Aztán az erkélyről néztük a város fényeit, míg lement a nap, és igyekeztük kialudni magunkat az utolsó hosszú nap és Macedónia előtt.

Szőlőtolvajok esete az ügyetlen telefontolvajjal

Biciklivel a Balkánon, 39-40. nap

2017. augusztus 13-14: Permët – Gërmenj
Két lehetőség közül a rövidebbet és nehezebbet választjuk, de ez egész biztosan az érdekesebb és nyugisabb. A mai nap kínálja talán az egész utazásunk legszebb tájait, ahogy elhagyjuk a Vjosa völgyét és feljutunk Leskovikig. Juhászok és nyájak, útmenti szentélyek és bunkerek mellett haladunk el, végül 1100 méter felett alszunk egy eldugott kempingben.

Távolság: 56 km
Teljes távolság: 1810 km

Kedvenc albán buszmegállóm

Reggel fellélegzünk, hogy a kutya egyik cipőnket sem választotta ki játéknak, és összepakolunk. Leülünk egy gyors kávéra és egy kis beszélgetésre az “ökokemping” teraszán, és felajánljuk a görög gázpalackot, hátha valakinek még el lehet adni. Készül még egy közös fotó, aztán elbúcsúzunk.

Közös fotó a spártai kemping tulajdonosaival (és egyik macskájukkal)

Melyik úton?

Tudtuk, hogy ez lesz az egyik legkeményebb nap, mert a völgyből (350 méterről) 1130 méteres magasságra kell felküzdenünk magunkat. És persze a nehéz rész előtt és után sem volt sima az út. Így aztán a mára tervezett 50-60 km több, mint elég volt.

Hátunk mögött hagyjuk a birkákat, macskákat és a kutyát
Hátunk mögött hagyjuk a birkákat, macskákat és a kutyát

 

A kemping tulajdonosa azt javasolta, hogy Çarshovë után az új utat válasszuk. Vadonatúj és hosszabb, de kevésbé meredek. Végül én mégis a régi útvonal mellett döntöttem, két okból. Egyrészt úgy gondoltam, hogy kisebb lesz a forgalom, mert a legtöbb autós az újat választja. Másrészt a térkép alapján úgy tűnt, hogy bár hosszabb, mint a régi út, a meredek része rövidebb, tehát valójában nehezebb..

Talán ez volt a a teljes túra legszebb útvonala
Mindig nehéz választani, de talán ez volt a a teljes túra legszebb útvonala
Ezek a hegyek varázsoltak el minket a nap első részében
Ezek a hegyek varázsoltak el minket a nap első részében, és még Korca közeléből is láthattuk őket egy-egy pillanatra, két nappal később

Szőlőevés a buszmegállóban

Az első 25 kilométeren még mindig a Vjosa folyót követtük, sok emelkedővel és lejtővel. A gond csak az volt, hogy reggelire csak kávét ittunk, és a következő városnak mondható település, Çarshovë legalább 2 órányira volt még. Talán ehettünk volna valamit Petranban, de akkor még nagyon tele voltunk lelkesedéssel, és csak átruhantunk a falun. De ahogy jöttek az első izzasztó szakaszok, kezdtem aggódni

Errefelé az útmenti kis szentélyek épp olyanok, mint amilyeneket Görögországban láttunk
Valószínűleg a görög kisebbség miatt errefelé az útmenti kis szentélyek épp olyanok, mint amilyeneket Görögországban láttunk.

Petran után két kisebb falu van még, de ott csak lakóházakat láttunk. Aztán a Strëmbec felé tartó leágazás előtt be kell valljam, hogy pár szőlőfürttel megkönnyítettük az út mellett sorakozó tőkéket. Utólag is köszönet a mit sem sejtő tulajdonosnak, remélem, nem bánta nagyon a veszteséget.

A buszmegálló, ahol az első reggelinket fogyasztottuk
A buszmegálló, ahol az első reggelinket fogyasztottuk
És a buszmegáló mögötti hegyek, amik szinte könyörögnek, hogy mássza meg őket valaki
És a buszmegáló mögötti hegyek, amik szinte könyörögnek, hogy mássza meg őket valaki

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, pár kanyarral később az utunkba akadt egy tanya, ahol kempinget és éttermet működtetett az ott lakó család. A neve Camping Pandeliu. Az előző éjszakai versenytársánál sokkal professzionálisabbnak tűnt, és az étel, amit reggelire kihoztak nekünk (friss tej, sajt, paradicsom, cseresznyelekvár és vaj, mind házi készítésű) csodálatos volt. Túrákat is szerveznek a 2500 méter magas hegyekbe. Ráadásul kiderült, hogy aki az étteremben fogyaszt, ingyen sátorozhat náluk!

Our second breakfast of homemade everything
Második reggelink mindenből házi készítésű volt

Albánia legszebb útvonala

Teli gyomorral már sokkal könnyebb volt felkaptatni a Çarshovë előtti emelkedőkre. Gondtalanul tudtuk élvezni a tájat is a számtalan kilátóhelyről. Még a Mikulás klónnal is találkoztunk, akit a ksamili kempingben láttunk utoljára. Lakódömperjével ment el mellettünk Përmet felé. 

A Vjosa legtöbbet fotózott kanyarulata

Carsove előtt az út fel-le halad a folyó mellett

Egy újabb apró falu előtt

 

Aztán megérkeztünk Çarshovë-ba, ahol választanunk kellett a régi és az új út között, Leskovik felé. A csokikészletünket is fel kellett töltenünk, és inni valami szégyenletesen édeset, mielőtt nekivágunk a komoly szintemelkedésnek. Meglepetésünkre egy idős nő próbált minket megállítani, és a kávézójába becsalogatni, ahogy a faluba értünk. Ázsiában mindennapos lenne az ilyesmi, de Albániában eddig nem tapasztaltunk ilyet. Végül mi a második bárnál álltunk meg, mert ott bolt is volt, de kiderült, hogy csak giccses szuveníreket árulnak. Így csak két túlárazott jégkrémet vettünk, és megkerestük a harmadik kávézót. A finom eszpresszó és forrócsoki után vettünk pár tábla csokit, és elindultunk a régi úton.

Ebben a régióban hatalmas lehetőségek rejlenek, a természet még nagyrészt érintetlen és felfedezetlen
Ebben a régióban hatalmas lehetőségek rejlenek, a természet még nagyrészt érintetlen és felfedezetlen. Siess, pár év múlva nyüzsögni fog a hely a turistáktól!

Emberpróbáló kaptatók

Leskovikig a teljes távolság 15 km alatt volt, de 700 méterrel magasabbra kellett feljutnunk. Könnyűnek nem nevezném két első tányérral (nekem soha nem volt több, és most már Áronnak sem). Mindketten állva tekertünk a következő két óra nagy részében. Így lehet a karokban is izomlázunk biciklizés közben.

Nem tudom, hány 14 éves csinálta volna meg ezt az utat panasz nélkül, mint Áron
Nem tudom, hány 14 éves csinálta volna meg ezt az utat panasz nélkül, mint Áron. A mi kis hősünk!

Mindent egybe vetve jól döntöttünk, mert forgalom alig volt, az út minősége a mi sebességünk mellett megfelelt nekünk, és továbbra is nagyszerű volt a látvány. Falusi reggelink maradékát Leskovik előtt fogyasztottuk el egy kanyarban, aztán megkerestük a hegyi város főterét és a legszimpatikusabb kávézót.

Lassan távolodunk a Vjosa völgyétől, és magunk mögött hagyjuk a festői hegyeket
Lassan távolodunk a Vjosa völgyétől, és magunk mögött hagyjuk a festői hegyeket

Valahol Carsove és Leskovik között

A hegyek látványa jó ürügyet szolgáltatott, hogy megálljunk a kanyarokban
A hegyek látványa jó ürügyet szolgáltatott, hogy megálljunk a kanyarokban

Eldugott város a hegyekben

Leskovik főtere is épp felújítás alatt volt, de tetszettek nekünk a régi kőházak és a bérházak udvarán legelésző szamarak is érdekes látványt nyújtottak. Albánia egészen más arcát mutatja itt, mint a tenger mellett vagy a termékeny síkságon. Aztán megvettük a vacsora hozzávalóit, mert a mára kinézett kemping a semmi közepén volt, 1100 méter felett.

Leskovik modern része
Leskovik modern része
A főtér már majdnem kész volt
A főtér már majdnem kész volt
Koffeinpótlás és ingyen wifi
Koffeinpótlás és ingyen wifi

Leskovik nagyjából 900 méter magasan fekszik, úgyhogy vártáránk még jó pár emelkedő, pedig már kezdtünk fáradni. A táj megváltozott a hegynek ezen az oldalán. Kevésbé volt látványos, a sziklák helyét sűrű fenyőerdők vették át. A tisztásokon pedig birkanyájak legeltek. És hatalmas pásztorkutyák figyelték, ahogy elhaladtunk mellettük.

Délután fények egy meglepő zápor után
Délután fények egy meglepő zápor után

Hepiend (vagy happy end?)

Lassan feljutottunk a nap legmagasabb pontjára (1130 m), és  a Farma Sotirához. Ez egy népszerű pisztrángétterem, ahol szobákat is kiadnak, és a parkoló egy részét kinevezték kempingnek. Az ár, amit kialkudtunk, nagyon kedvező volt, hiszen a 15 euró a bőséges reggelit is tartalmazta. A fürdőszobák és mosdók tisztaságával és számával (nemenként egy) már nem voltunk annyira megelégedve.

A második napon a telefonomat ellopta valaki a vécéből (máshol nem igazán lehetett tölteni), és hatalmas szerencsém volt, hogy végül visszakaptam. Gyorsan cselekedtünk, és pont ott volt a tulaj, aki tudott angolul. Már éppen a biztonsági kamerák felvételeiről beszéltünk, amikor megjelent az egyik pincér a telefonnal, amit állítólag valaki az ablakban hagyott… Gyorsan hozzá kell tennem, hogy Albánia nagyon biztonságos ország, és soha semmi hasonló nem történt velünk a négy hét alatt.

Az utolsó pár száz méter a kemping előtt
Az utolsó pár száz méter a kemping előtt

A reggelivel ezzel szemben nagyon elégedettek voltunk (mindenféle tejtermék, friss kenyér és lekvár), és a vacsorára kapott hal is tökéletes volt.

What Farma Sotira is really good at is fish
Farma Sotira halban igazán erős

 

 

Fürdés falusi fiatalokkal, alvás bárányokkal

Biciklivel a Balkánon, 38. nap

Könnyű nap meredek szakaszok nélkül, és az út minősége is teljesen elfogadható Gjirokaster és Permet között. Találkozunk egy büszke kávékereskedővel, és egy falu mellett ugrálunk a vízbe a helyi fiatalokkal. Aztán alszunk egy órát Permet parkjában, és végül a létező legrosszabb felszerelésű kempingben táborozunk le. De a hiányosságokat enyhíti Paul és Marika, a két bárány, nem is szólva a macskahangú kutyáról…

2017. augusztus 12: Gjirokastër – Permët
Távolság: 65 km
Teljes távolság 1754 km

Shepherd with sheep in the Vjosa Valley

Kezdjük a napot albán sütivel!

Nem volt könnyű kikecmeregni a kényelmes ágyból kora reggel. Az időjárásjelentés szerint egy hőhullám utolsó napja volt,tehát nem vacakolhattunk sokat. A túláradóan kedves gondnoknő mindenképpen segíteni akart a nehéz biciklikeet lecipelni a lépcsőn, majd visszatenni a leesett láncot. Ennek az lett a vége, hogy mindketten fekete kézzel intettünk búcsút egymásnak. A Shtatori 18 utca végén találtunk egy cukrászdát ellenállhatatlan sütikkel. Vettünk párat, majd megettük a szomszédos kávézó teraszán, kávé mellett.

Cycling along the River Drino in the morning

Gjirokaster után nem igazán érdekes az út – két folyó széles völgyében halad – de legalább nagyrészt lapos és elég széles is. Gyorsan haladtunk előre a Drino völgyében, és a várostól távolabb a táj is egyre szebb lett megművelt földekkel a folyó mellett és hatalmas hegyekkel a távolban. 

I fixed the camera on Aron's bike to take some photos of us on the road :)
A fényképezőgépet rászereltem Áron bicajának hátuljára, hogy legyen rólunk pár ilyen fotó is 🙂

Nagyjából 10 kilométerrel Gjirokaster után a völgy kicsit összeszűkül, és több forrás is itt bukkan a felszínre. A környékbeliek olivaolajat és mézet árulnak a parkolóban, és persze két étterem is épül a forrásvíz vonzerejére. Megálltunk feltölteni a kulacsainkat, amikor egy férfi megszólított minket. Odavolt a hosszú kerékpártúra ötletéért, és mindent tudni akart az utunkról. Kávét forgalmazó cégnél dolgozik (Albániában nagy üzlet), úgyhogy végre egy szakembernek dicsérhettük az albán eszpresszót.

Honey of all kinds for sale
Méz mindenféle virágból

 

Posing with Indrit, the coffee man
Közös fotó Indrittel, a kávékereskedővel

Folyókon, hidakon át

Nem sokkal a források után az út kettéágazik, mi jobbra kanyarodtunk Përmet felé. Átkeltünk egy régi acélhídon, és innen sokkal keskenyebb úton haladtunk tovább. A Drino itt ömlik a Vjosába, mi pedig ettől a ponttól 55-60 kilométeren át ezt a folyót követtük egészen Çarshovë-ig. 

The Drino just before it flows into River Vjosa
A Drino-folyó, mielőtt a Vjosába ömlik

 

These rivers must be much wilder in early spring
Kora tavasszal egész más lehet itt a helyzet…

 

Crossing the first bridge, over the Drino
Átkelés az első hídon, a Drino fölött

Egy újabb fotogén hídon jutottunk át a Vjosa másik partjára, majd a hullámvasúthoz hasonlóan emelkedő-ereszkedő útról csodálhattuk a völgyet.

The beautiful bridge over the River Vjosa under Tepelenë
A szebbik híd a Vjosa fölött

 

Love these old bridges!
Nagyon bejöttek ezek a régi hidak!

Ebéd egy álmos kisvárosban

Az aszfalt minősége innen már változó volt, ezért óvatosabbnak kellett lennünk. Viszont forgalom ezen a szakaszon alig volt, és erre a tájra már nem mondható, hogy egyhangú. Ebédre szendvicseket készítettünk, és egy kisváros parkjának a füvén ettük meg. Valószínűleg nem pikniknek szánták, de csak itt volt árnyék. Këlcyrë csendes városka nyüzsgő belvárossal. A régió több más városához hasonlóan itt is megújul a főutca és tér. Új burkolat és új padok kerülnek mindenhova, de pont ezért kicst kaotikus volt, amikor mi ott jártunk. 

Roof of a nice old building in Këlcyrë with a "new" block of flats in the background
Régi, hódoltságkori épület (Teqeja e Këlcyrës) , mellette “új” bérházzal

 

Továbbindultunk, de már elviselhetetlen volt a forróság, azt néztem, hol lehetne lejutni a folyó csábító vizéhez. Egy kis falu (Piskovë) előtt találtunk egy földutat, letoltuk a bicikliket a homokos partra, átvettük a fürdőruhát, és már a gyors sodrású folyóban ültünk. Aztán traktor jelent meg, rajta pár fiúval, utánuk pedig a falu fiataljai.

Our swimming spot
Így nem tűnik olyan nagynak, de középen két méter mély volt a víz, és a sodrás miatt nem volt egyszerű átjutni a másik oldalra

Ingyen akvapark

Figyelmeztettek, hogy örvény van a zúgó alatt, ahol mi éppen áztattuk magunkat, de pár száz méterrel lejjebb már biztonságos. A folyóval levitettük magunkat odáig, és fél órára csatlakoztunk hozzájuk. A fiúk bátran ugráltak fejest a nagy sziklákról, és minket is erre bátorítottak. Áronnal inkább csak lábbal ugtottunk be elsőre (és én be is ütöttem az enyémet a víz alatt, úgyhogy nem volt több próbálkozás). 

Frissítő volt az élmény, és a sok fiatal miatt érdekes is, bár a folyó ezen a ponton nem igazán volt tiszta. Rá kellett jönnünk, hogy a csodás kék szín részben a mosószernek köszönhető…

The valley of the River Vjosa near Permet

Innen már csak egy óra volt Përmet, egy újabb kisváros, amit a belvárosába valamikor legördült hatalmas szikla tesz különlegessé (és a közeli gyógyvizes források). Vettünk gyümölcsöt az egyetlen boltban, ami még nyitva volt vasárnap délután, és kerestünk egy nyugis helyet a parkban. Épp indultunk volna tovább a pihenő után, amikor kiderült, hogy Áronnak defektje van… még fél óra a parkban.

The pretty centre of Përmet
Përmet csinos központja

Most akkor állatkert vagy kempimg?

De legalább már nem kellett túl messzire mennünk, mert találtunk egy kempinget, amit a tulajdonosai “Eco Camp“-nek kereszteltek. Középkorú pár – a férj hegymászó, aki hegyi és rafting túrákat szervez turistáknak, a feleség kávét főz. Örültünk, hogy megállhatunk, de az az igazság, hogy a hely enyhén szólva spártai volt. Nagy kár, mert Albániának ez a része még kevésbé ismert, pedig természeti (és kulturális) értékekben nagyon gazdag. Szívesen visszajönnék egyszer a hegyeket is felfedezni, akikor nincs ekkora meleg.

The surroundings of the Eco Camp near Përmet
Az Eco Camp környezete, Përmet mellett
And the bathroom :)
És a vizesblokk 🙂

Este majdnem éhen maradtunk. Kiderült, hogy a Korfun megvett gázpalack nem a megfelelő típus, így tüzet kellett raknunk. Áron jól érezte magát, mert kipróbálhatta, milyen cumisüvegből etetni egy kisbárányt (Marikát), miközben a nagyobbik ott ugrált körülötte, a macska pedig mindent megtett, hogy ő is kapjon a tejből. És akkor még nem beszéltem a macskahangon nyüszítő kutyáról. De azért jót aludtunk.

Görög hangulat a hegyeken túl

Biciklivel a Balkánon, 37. nap

2017. augusztus 11: Ksamil – Gjirokaster
A reggeli jeges kávéval a hasunkban nekivágunk a hegyeknek. Pár kemény emelkedőt le kell ugyan birkóznunk, de aránylag könnyen érünk fel a hágóhoz. Pedig erdőtűzben itt sincs hiány. A nap második napja már sokkal nehezebb az egyenes út és a meleg miatt. A kis falvakban görög hangulat fogad, aztán Gjirokaster műemlék óvárosában csatangolunk kicsit.
Távolság: 67 km
Teljes távolság: 1689 km

Gjirokaster kőlapokkal borított házai

A macedón határon az Ohridi-tónál akartuk átkelni, ehhez pedig meg kellett másznunk a Vjosa folyó völgyét a tengertől elválasztó hegyeket. Ismét búcsút intettünk a tetőkempingnek (a tulaj szerint hamarosan műfű fogja borítani a betont, az árnyékról pedig futóbab fog gondoskodni). Ha egyszer megint erre járunk, mindenképp megállunk a Ksamil Camping Caravaningban, még ha nem is megyünk ki a partra…

 

A profi frappék után (amiket bármelyik flancos bár megirigyelhetne), reggel 7 előtt már úton voltunk. Gyorsan el is jutottunk Sarandáig a műúton, amely a lagúnák mellett halad. Szép látványt nyújtottak így kora reggel.

A Butrint és Saranda közötti mocsaras rész napfeltekor

Hegyek és erdőtűz már megint

Saranda belvárosát ezúttal elkerültük, és még a város előtt elkanyarodtunk jobbra, a Déli Hegység felé. 8 évvel ezelőtt már megnéztük a környék legfontosabb nevezetességeit, a Kék Szem-forrást, a templomot az érdekes nevű Mesopotamban. Ráadásul a forráshoz továbbra is köves út vezet, ez el is döntötte, hogy nem teszünk kerülőt, megyünk hegynek felfelé. Délelőtt még árnyékban tekerhettünk, így a meredekebb szakaszok sem jelentettek problémát. (pedig a legkönnyebb fokozatok ekkorra már használhatatlanok voltak Anitáéknak, nekem meg soha nem is voltak olyanok 🙂

Reggel, hűvösben az emelkedők előtt
Még a meredek rész előtt

A nehéz szakasz itt 7-8 km hosszú. Az árnyék mellett sokat számított az is, hogy több forrás van az út mellett, és a levegő is friss volt (többnyire). A tetőhöz közel aztán két bár is működik (meg még egy a legmagasabb ponton). Ksamilban találkoztunk egy dél-afrikai párral, akik Barcelona (!) felé tartottak biciklivel. Nálunk jó pár évvel idősebbek, de tele voltak energiával és optimizmussal. Jó volt látni, hogy 60 fölött sem lehetetlen egy ilyen túra. Ők pár napja bérelt motorral bejárták ezt a területet, és említették, hogy erdőtűz van. Ahogy aztán feljebb értünk, láttuk és éreztük is a füstöt. Később a helikopterrel is találkoztunk, amivel oltani próbálták.

Hegyi falu az erdőtűz füstjében
Hegyi falu a füstben
Fél óra múlva a füstnek nyoma sem volt (megfordult a szél)
Fél óra múlva a füstnek nyoma sem volt (megfordult a szél)

Az egyik bárban persze megálltunk pótolni a folyadékot és a kalóriát. Lefelé haladni gyerekjáték volt, csak arra kellett vigyázni, hogy a fékek ne melegedjenek túl. Párszor megálltunk azért is, hogy a dzsipeket elengedjük a szűk úton.

Érdekes felszíni formák kísérik a Vjosa-völgybe vezető utat
Érdekes felszíni formák kísérik a Vjosa-völgybe vezető utat

Egy kis görög hangulat

Már majdnem leértünk a folyóhoz, amikor megakadt a szemem egy hatalmas fügefán. Degeszre tömtük magunkat, aztán balra fordultunk, Gjirokaster felé.

Ekkor lehetett nagyjából dél, de már csak 20 km volt hátra, ezért gondoltuk, kihagyjuk a pihenőt. Az út maga tökéletes minőségű, széles is, a forgalom sem túl nagy. Csak ne lett volna olyan meleg…

A falvak nevei itt, Gjirokastertől délre két nyelven vannak kiírva: albánul és görögül. Ugyanis ezeket a falvakat az albán állam “kisebbségi zónaként” ismeri el. A besorolás a kommunista időkre vezethető vissza, és nem is tűnik rossz megoldásnak – ha a kisebbségi magyarjaink sorsára gondolunk. De ha valahol a görögök aránya nem ér el egy adott szintet, akkor nekik semmiféle jogaik nincsenek.

Görög falu festői környezetben
Az egyik görög falu festői környezetben

A téma egyébként évtizedek óta konfliktusok forrása, mindkét oldalról. Az albánok jó része tagadja, hogy görögök egyáltalán élnek arrafelé, a görögök pedig szeretnének több jogot maguknak. 

Az útról vettünk észre egy kis éttermet az egyik falunál, és mivel még nem ebédeltünk, benéztünk. Görög zenétől hangos tavernát találtunk vegyes (bár inkább görög) vendégekkel. Eredetileg csak hentesüzlet működött itt, aztán kifőzde, és mostanra hangulatos kis vendéglő. Helyi kolbászt rendeltünk sültkrumplival és görög salátával (mi mással), és hamarosan kiderült, hogy jól döntöttünk. Az adagok bőségesek voltak, az étel isteni, és a kiszolgálásra sem lehetett panaszunk. 

Görög hangulat a görög taverna teraszán
Görög hangulat a görög taverna teraszán

Feszültségek a forró aszfalton

Túl sokáig azért nem időzhettünk, ha nem akartunk túl későn megérkezni a városba. Búcsút intettünk a kedves pincérnőnek, és továbbindultunk az eléggé ingerszegény főúton. Akadt egy kis technikai problémánk, aminek az lett a vége, hogy Áron biciklijét a földhöz vágtam, és mehetett a kulacsáért az árokba szegény. Végül Anita azt mondta (2 km-rel Gjirokaster előtt), hogy egyszerűen nem bírja tovább hideg kóla nélkül. Délután három körül azért megérkeztünk.

A kevés utcák egyike, amit még nem a turizmus határoz meg
A kevés utcák egyike, amit még nem a turizmus határoz meg

Igaz, hogy Gjirokaster mellett működik egy (állítólag kiváló) kemping, azt akartam, hogy Áron lássa a régi házakat, és kivételesen igazi ágyakban is aludhattunk volna. Ezért még a legelső pihenőnknél lefoglaltam egy szobát az új városrészben. Anitának nem mondtam el, örült is nagyon, amikor megálltunk az Eden hotel előtt, és kértem a kulcsokat.

A szálloda gyakorlatilag üres volt, de a vezetésével megbízott idős házaspár rendkívül (talán kicsit már fárasztóan is) segítőkész volt. Az ár pedig egyszerűen ellenállhatatlan. Másik előnye az volt, hogy csak pár száz méterre van onnan az óváros, a környék pedig tele van mindenféle étteremmel, bárral.

Szép régi hotelcégér a belvárosban
Szép régi hotelcégér a belvárosban

Gjirokaster bűvöletében

Gyors zuhany után hosszúra nyúlt szieszta következett. Aztán összeszedtük magunkat, és elindultunk, hogy bejárjuk az óváros macskaköves utcáit. Örömmel állapítottuk meg, hogy Gjirokaster szinte semmit nem változott 2009 óta. A régi házak többsége ma is kellően rozoga, és a városnak általában megmaradt a csendes bája, ami annyira megfogott minket annak idején. Berat mellett ez a másik albán város, ahol Enver Hodzsa döntésére nem pusztították el a középkori városrészt. Ma pedig már a felújításra is egyre több pénz akad.

Az óváros főutcája, barátságos éttermekkel

Egy hotel erkélye a belvárosban

A hotel közelében vacsoráztunk egy kis tavernában, amely Laberia névre hallgatott. A tulajdonos, egy nagy darab, negyvenes férfi nagyon örült, hogy ismerem a régiót, ahol a faluja található, bár konkrétan ott nem jártunk. Aztán kiderült, hogy kedvenc hobbija a biciklizés, és nagyon tetszett neki, hogy így utazunk. Végzettsége szerint kémiatanár, de a 150 eurós fizetésből aligha tudná a családját eltartani, ezért inkább a vendéglátás felé fordult. Most pénze ugyan van, de szabadideje alig. A bérleti díjat a hónap minden napjára ki kell fizetnie, ezért szinte minden napját a vendégek között tölti. Igazi közép-európai sors.

Korfu után ismét Ksamil

Biciklivel a Balkánon – 35-36. nap

2017. augusztus 9-10: Sidari – Ksamil
Elköszönünk Sidaritól, és visszatekerünk Korfu fővárosába. Most jobb az időzítés, és sikerül is egy nap alatt megtenni azt a távolságot, amihez előtte kettő kellett. Jó érzés visszatérni Ksamil kempingjébe egy újabb semmittevős napra.
Távolság: 92 km
Teljes távolság: 1622 km

A sziget keleti partja (a főváros környéke) látszik a hágó tetejéről

Visszahúz a szívünk…

Mint már annyiszor utazás közben, most is felborítottuk a szépen kidolgozott terveinket. Eredetileg úgy volt, hogy Igoumenitsától görög utakon, a hegyeken át jutunk el az albán határig. Kinéztem egy alig használt határátkelőt, ahonnan már csak pár óra lett volna az albán Leskovik. Csakhogy ez két-három éjszaka vadkempinget jelentett volna, ami ebben a rekkenő hőségben nem akkora élvezet. Azon kívül vágytunk is vissza Albániába, ahol kevesebb a turista, és nem kell számolgatni a pénzünket (annyira).

Vissza kellett tehát jutnunk a szárazföldre, majd ugyanazon az útvonalon egészen Ksamililg. Nem túl izgalmas, de ha arra gondoltunk, hogy még egy napot tölthetünk a tengernél, a fantasztikus kempingben, máris jobban ment a tekerés. Hosszú út állt előttünk, két napnyi távolságot akartunk megtenni estig!

 

Gyorsan megreggeliztünk, amihez még egy török kávé is járt, mert a régi gázpalackból ki akartam facsarni a maradékot. Aztán megkezdtük a 12 kilométeres emelkedőt a hágónál lévő kis faluhoz, Trumpettashoz.

Az utolsó naplementénk Sidariban
Az utolsó naplementénk Sidariban

Kellemesebb útvonal

Valami borzasztóan nehézre számítottunk, ehhez képest a legnehezebb részeken is simán feljutottunk, hála a reggeli hűvösnek. Az is számított, hogy másik útvonalat választottunk. Rövidebb volt, és érdekesebb is, kis falvakkal, templomokkal.

One of the quiet villages on the mountainside

Templom és harangtorony az egyik faluban
Templom és harangtorony az egyik faluban
Távoli falu a reggeli párában
Távoli falu a reggeli párában

A hegyről lefelé az út áthalad az egyik ilyen kis falun, Scriperón, ahol nagyrészt hagyományos épületek sorakoznak, a bárokban pedig általában az öregek iszogatják a frappét. Lefelé mi is betértünk egy italra az útmenti kávézóba a templommal szemben. Talán kicsit korán volt még az öregeknek, mert egyedül voltunk. De a hegymenet után így is jól esett a pihenés.

Élvezzük a kávét, a kólát és az árnyékot Scripero bárjában
Élvezzük a kávét, a kólát és az árnyékot Scripero bárjában
A falu temploma
A falu temploma

Légkondi után döglesztő meleg

Innen már a főutat választottuk inkább Kerkyra felé, hogy spóroljunk kicsit az időnkkel és az erőnkkel. A kikötőben megvettük a jegyeket, és még elértük a 10.30-as kompot Igoumenitsa felé (persze csak 11 körül indult el). Fáradtak és álmosak voltunk, rendeltünk hát egy kólát, és az egész időt a légkondis szalonban töltöttük a kényelmes üléseken fekve…

Goodbye, Corfu!

Mire partot értünk, már igencsak meleg volt, de elhatároztuk, hogy nem állunk meg addig a kis görög faluig, ahol idefelé is pihentünk egyet. Egy szupermarket előtt megebédeltünk (tudtuk, hogy ilyen választék az albán oldalon úgysem lesz). Mire másfél órával később megérkeztünk a kúthoz, jóval 40 fok fölött volt a hőmérséklet. Kimerülten és kábán feküdtünk le a padokra, és aludtunk is egy rövidet. Viszont most nem volt akkora szerencsénk, mint pár nappal korábban. Három autó összekoccant a szomszédos kereszteződésben, majd a sofőrök egy órán át a “mi” pihenőnkben veszekedtek egymással. Később aztán megjelent egy ember a földekről, és fél órán át szappanozta a kezét (biztosan tisztaságmániás volt, addig abba se hagyta, amíg a szappan el nem fogyott). Mi közben készítettünk egy salátát, megettük, majd 4 körül továbbálltunk.

Egy kemény szakasz a határ előtt
Egy kemény szakasz a határ előtt
Újra albán földön
Újra albán földön

Ugyanaz a falu, ugyanaz a kemping

Innen már a korábban megismert utat követtük. Albániába érve megálltunk a világvégi kis faluban (Xarre-ban) egy kávéra és pár falatra (a gyerekek és a boltos meg is ismertek), mielőtt átkeltünk a komppal Butrintnál.

Mesés naplemente Butrintnál

Ksamilba 8 után érkeztünk meg. A kemping barátságos tulajdonosai nagyon örültek nekünk, mi pedig az isteni ingyen jeges kávénak. Mint kiderült, szinte az összes vendég lecserélődött, de a fiatal művészpár még ott volt. Velük jót beszélgettünk a görögországi élményeinkről. 

Mondanom sem kell, úyg éreztük, kijár nekünk még egy pihenőnap a tengernél. Másnap elsétáltunk a híres, fehér homokos tengerpartra. Na, ez óriási csalódást jelentett a 8 évvel korábbi emlékeinkhez képest. Akkoriban még csak 2-3 kávézó volt pár tucat vendéggel. Most a part minden métere fel van osztva a 10-15 bár és étterem között. Minden talpalatnyi helyet napernyők és napozóágyak foglalnak el. Délutánra inkább a kemping melletti kis sziklás partot választottuk, ahol legalább zavartalanul ugrálhattunk a mély vízbe.

Egyik defekt a másik után

Biciklivel a Balkánon – 31-34. nap

2017. augusztus 5-8: Igoumenitsa – Sidari (Korfu)
A parti homokon ébredünk, és végül lekéssük a korai kompot egy defekt miatt (amit nemsokára követ a második). Pár órát turistáskodunk Kerkira (Korfu fővárosa) utcáin, aztán eltekerünk északra, Sidariba. A távolság nem olyan hatalmas, de az emberpróbáló hegyek és az újabb defekt alaposan lelassít minket…
Távolság: 52+40 km
Teljes távolság: 1530 km

Csodálatos naplemente Sidari öble felett

Romantikusnak tűnhet a tengerparton tölteni az éjszakát a csillagok alatt, de annyira nem volt békés, mint gondoltuk: többször felriadtunk a kóbor kutyák csaholására és a huzllámok csapkodására is. Azért sikerült időben felkelnünk, és már 6 előtt úton voltunk. Erre szükség is volt, ha el akartuk érni a 7-es kompot Korfura.

A sátrunk kora reggel a tengerparton
A sátrunk kora reggel a tengerparton

Korán kezdődnek a nehézségek

A part csak 10 percnyire van a kikötőtől, tehát nem volt irreális az elképzelésünk. Aztán éreztem, hogy valami nem stimmel a hátsó kerekemmel – kopogott és ugrált minden fordulatnál. Amikor a kis golyót leszedtem róla, már láttam, hogy egy alattomos tüske, és a sziszegő hang sem maradt el… Fél órámba telt a defekt kijavítása, úgyhogy a kompnak már csak integetni tudtunk.

 

Semmi baj, gondoltuk, legalább lesz elég időnk megreggelizni. A város felé kellemes kerékpárút vezet, és hamarosan egy szimpatikus pékséget is találtunk. A burek ugyan kisebb és drágább volt, mint Albániában, de legalább annyira finom.

Végül a 10:30-as kompra jutottunk fel (nagyjából óránként indul egy). Az út Kerkirába, Korfu fővárosába gyors volt,csak döglesztően meleg. Viszont az utolsó negyedóra minden szenvedést megért: a hajóról gyönyörűen látszanak az óváros régi épületei, templomai.

Városnézésnek is beillik a kompozás utolsó 15 perce

Egy kis városnézés

Korfu városában kerestünk egy árnyékos helyet, hogy átvészeljük a legmelegebb órákat. Ahhoz már túl későn érkeztünk meg, hogy nekivágjunk a sziget belsejének. Egy kis térre esett a választásunk, egyik oldalán templommal, és körben öreg fákkal. Később a ruháinkat is átvettük (jobb híján a templom előterében…) és utána felváltva jártuk be a belvárosi utcácskákat. 

Korfui ablakok

Az óváros nem csak szuvenirboltokat és éttermeket jelent

Nekem jobban bejöttek a kevésbé forgalmas hátsó utcák, ahol még nem lepnek el minden négyzetmétert az angol nyelvű reklámtáblák és a vörösre égett angol turisták. Sokat azért nem csavarogtunk, a meleg dél körül egészen elviselhetetlen volt. A kis teret végül 4 körül hagytuk el, de a várost még nem. 5 percen belül ugyanis megvolt a második defekt, ugyanazon a keréken. Ezúttal a belső durrant ki, félcentis vágást hagyva a szelep mellett. Kísértetiesen hasonlított az első napi durrdefektre (és mindkét belső Decathlon termék volt). Próbáltam megjavítani, de hiába. Viszont volt még új belsőnk, úgyhogy 5-re el is indulhattunk. 

A hátsó utcák meglepően csendesek

Újratervezés

Jó 25 évvel korábban a sziget észak-nyugati csücskében, Paleokastritsa mellett töltöttem pár napot, és eredetileg oda akartam visszamenn. Aztán nagyon jókat olvastam a Sidari melletti Dolphin Kempingről, így az utolsó pillanatban változott a program – mint általában.

Sidari felé a legrövidebb út (legalábbis kilométerben) Korfu központi hegyein át vezet, és térképen nem is tűnik vészesnek. Valójában másfél óra kemény küszködéssel jutottunk fel a hágóhoz, amit csak a forrásvíz és egy fügefa gyümölcse enyhített. A tetőn élveztük kicsit a látványt, aztán elindultunk lefelé, mert későre járt.

A jól megérdemelt kilátás az emelkedő és a két defekt után

A harmadik defekt

Talán még 10 kilométer választott el a célunktól, amikor halk szisszenés után hirtelen megint eltűnt a hátsó kerekemből minden rugalmasság. Ugyanaz a kerék, ugyanolyan hosszú sérülés a gumi belső részén, a szelep mellett. Fogalmam sem volt, mi történt, és aggódtam is, mert fogytán volt a tartalékbelső. A szerelésre egy családi ház előtt került sor, a teraszon a család vacsorázott éppen. Egyszer csak leszólt a nagyobbik lány angolul, nem kérünk-e egy gyümölcslevet. Egy csipetnyi görög vendégszeretet 🙂 Máris jobb kedvünk lett.

Mikor végre megérkeztünk Sidariba, majdnem 9 óra volt, és félhomály. Kisebb kitérővel a kempinget is megtaláltuk, ahol Babis, a tulaj körbevezetett minket. Az egykori athéni újságíró 35 éve unta meg a nagyváros bűzét, és megvásárolta a helyi kolostor olajfa-ligetét. Azóta építgeti a kempinget, ami ugyan megérdemelne egy felújítást, de a hangulata sok mindenért kárpótolja az embert.

Turistáskodunk pár napig

Három nyugis napot töltöttünk el Sidariban (vagy inkább mellette). Nagyrészt a napon süttettük magunkat és a csendes vízben úszkáltunk a part keleti végén. Hatalmas sziklák magasodnak itt a vízparton, ami kicsit Thaiföldre emlékeztetett minket a zöld növényzettel. Esténként pedig jókat beszélgettünk egy kedves magyar családdal, akik mellett véletlenül a sátrunkat felvertük.

Sidari trópusi hangulatú partja
Sidari trópusi hangulatú partja

Az utolsó napon áttekertünk a szomszédos faluba, Karuszádeszbe. Csak pár utcából és öreg házakból áll, és mintha megállt volna az idő valamikor a turisták megérkezése előtt.

Az igazi Korfu csak pár kilométerre van az üdülőközpontoktól...

Kedvenc korfui falunkban

Kipróbáltuk a hagyományos fekete kenyeret, készítettünk pár fotót. Aztán visszatértünk a kempingbe, hogy egy utolsót sörözzünk és rakizzunk új barátainkkal, mielőtt elköszöntünk a szigettől.

Tengerparti vadkemping görög földön

Biciklivel a Balkánon, 30. nap

A napot romantikus kompozással kezdjük, amit ráérős reggeli követ egy elfeledett faluban. Aztán végre átkelünk a határon, és megérkezünk Görögországba! Vacsora egy út melletti kanyarban, szúnyogok támadása és szabadtéri zuhanyzás után tengerparti vadkemping zárja a 30. napunkat.
2017. augusztus 4: Ksamil – Igumeníca (Görögország)
Távolság: 65 km
Teljes távolság: 1438 km

Falusi idill Butrint mellett

A Ksamilban töltött utolsó éjszakánk mindennek volt mondható, csak ideálisnak nem. Éjfél körül, mikor már épp elaludtunk, két társaság érkezett a kempingbe. Ausztrál fiatalok és egy népes család. Legalább egy órába telt, mire a gyakorlati érzéket nem igazán kívánó sátrakat felállították. Közben a gyerekek unalmukban énekeltek, röhögcséltek. Aztán amikor végre már visszaaludtunk volna, az egyik ausztrál elkezdett horkolni, mint egy vadkan. A végén nem bírtam tovább, egy jól célzott seggberúgással felébresztettem, és megkértem, legalább 10 percig maradjon csendben. Addigra sajnos már 2 óra volt, és nem sok időnk maradt pihenni.

 

Egy ilyen éjszaka után nem akaródzott korán kelni, és még 7-kor is az ingyenfrappét kortyolgattuk. Maradt tehát három óra a kellemes időből, úgyhogy megpróbáltuk kihasználni. Albániának ez a része elég lapos, gyorsan is haladtunk, bő tíz perc után Butrintnál voltunk. Az ókori bizánci város romjait rejtő domb és a környező földek látványa csodálatos volt az útról. És érdekes volt komppal átkelni  a csatornán a túlsó oldalra, amit 9 évvel korábban csak vágyakozva nézegettünk.

A csatorna és tőle balra az ókori város dombja
A csatorna és tőle balra az ókori város dombja
Anita és Áron a velencei erődítmény mellett
Anita és Áron a csatorna túlpartján álló velencei erődítmény mellett

Reggelire olajoshal?

Aztán pár kanyar következett, mi pedig lassan megéheztünk – eddig tartott a reggeli kávé energiája. Az út elhalad egy poros falu, Xarrë mellett, ami szintén kisebb dombra épült (nem csoda, valamikor a környék nagy része lagúna vagy mocsár volt). Épp megfeelő helynek tűnt az ebédhez. A helyi vegyesboltban  kaptunk friss kenyeret és halkonzervből is tartottak egy fajtát, amit aztán pár paradicsommal felturbózva elfogyasztottunk a szemközti bár teraszán.

Legelészű bárányok Butrint mellett
Legelészű bárányok Butrint mellett

Elköszöntünk a mosolygós csapostól (nagydarab középkorú asszonyságtól), és a bicikliket nézegető gyerekektől. Elhaladtunk egy tópartra épült keresztény falu, Mursi mellett, majd Shkallë-tól az új SH97-es főúton mentünk tovább a határ felé.

Mursi és a tava
Mursi és a tava
Egy utolsó pillantás Albániára a hágóról
Egy utolsó pillantás Albániára a hágóról

Görög földön

Konispol mellett még megálltunk egy utolsó albán italra (a kóla nem, de a Korca sör tényleg helyi volt) egy útmenti kocsmánál, ami tele volt alkoholistákkal. Meglepő és nem jellemző az országra, de talán a határ közelségével van összefüggésben. Segítettem a fiatal eladónőnek, mert a görögdinnyéket tartó fatákolmány pont akkor adta meg magát, a dinnyék meg gurultak mindenfelé. Utána megkezdtük az utolsó nagy emelkedőt a határátkelőként is funkcionáló Qafe Bote-hágó előtt. Nagy volt a sor, de nem akartuk a napszúrást megkockáztatni, meg amúgy is biciklivel nem állunk be az autók után, így 5 perccel később már Görögországban voltunk.

Egy hónap után görög földön
Egy hónap után görög földön

Pár gyors fotó után ismét a nyeregben voltunk, és a hágóról leereszkedtünk a tenger partján álló első görög faluig, Sayadáig. Onnan kisebb utakon akartam továbbmenni, hogy a forgalmat elkerüljük, de a földutat most nem kívántuk, és amúgy sem volt olyan sok autó. Egészen a következő faluig bírtuk az egyre nagyobb hőséget. Ott találtunk egy pihenőt az út mellett, fedéllel, ivókúttal, padokkal, és 3-4 órán sziesztáztunk. Aludtunk, zenét hallgattunk, blogot írtam és betermeltünk egy nagy görögdinnyét, amit a közeli zöldségesnél vettünk.

Temlpomot formázó emlékmű az út mellett
Keresztek helyett Görögországban templomot formáznak az út menti emlékművek, amelyekkel általában balesetek áldozataira emlékeznek (a nevüök kandilakia, és bővebben itt lehet róluk olvasni, de csak angolul.)

4 után már kellemesebb volt a hőmérséklet, és ismét a kertek alatt próbálkoztunk, ezúttal nagyobb sikerrel. Olajfa ligetek és narancsültetvények között kanyargott az út, és hamarosan egy csinos faluban, Kestriniben találtuk magunkat. Itt ittunk először igazi görög frappét egy kis bárban, és a szomszédos boltban a vacsora hozzávalóit is megvettük. Ahogy számítottunk rá, az árak nem olyan barátságosak, mint Albániában, de az emberek kedvessége szerencsére nem ismer határokat.

Tengerparti vadkemping

Aztán továbbtekertünk a lagúnák és a tenger felé. Közben gyanakodva méregettek minket a legelésző tehenek és a borjúnagyságú kóbor kutyák, amik szerencsére túl lusták voltak ahhoz, hogy üldözőbe vegyenek minket. Igumeníca előtt, amelynek a kikötőjéből a komp indul Korfura, hosszú, homokos part húzódik a lagúna és a tenger közötti földnyelven (Drepano Beach). Azt gondoltam, ott biztos le tudunk majd sátorozni a bokrok rejtekében, ha a fürdőzők már hazamentek. 

A lagúna estefelé. Gyönyörű, csak tele van szúnyoggal...
A lagúna estefelé. Gyönyörű, csak tele van szúnyoggal…

Biztató volt, hogy ingyen zuhanyzók is vannak a strandon, de még 8 után is rengeteg volt az ember, mi meg fáradtak voltunk és koszosak. Végül feltekertünk egy kisebb dombra, és egy kanyarban megfőztük a spagettinket. Reméltük, hogy mire visszaérünk, üres lesz a part. Üres volt, főleg mert jóval később értünk vissza a legrosszabbkor kapott defekt miatt. Ilyen gyorsan még soha nem cseréltem belsőt, mert közben a szúnyogok csíptek, ahol értek, pedig Áron igyekezett távol tartani őket.

A tengerparton már csak két férfi volt, de ők velünk nemigen foglalkoztak – a térdig érő vízben beszélgettek egymással. Gyorsan lezuhanyoztunk a holdfényben (csak mi, a két férfi maradt a vízben), majd felállítottuk a sátrat a homokban. Idillinek nem nevezném, de legalább tudtunk aludni, és a szúnyogoktól is nyugtunk volt. (Amúgy van a közelben egy hivatalos kemping is, ha a kalandnál többre értékeled a kényelmet.) Másnap korán kellett kelnünk, ha el akartuk érni a 7 órás kompot Korfura.

Saját fügelekvár Qeparóban

Biciklivel a Balkánon, 24-27. nap

2017. július 29. – augusztus 1: Qeparo
Úgy éreztük, igazán ránk fér egy kis pihenés, és Qeparo ehhez tökéletes helyszín. Lustálkodás a parton, fügeszedés és saját fügelekvár készítése, ezek voltak a fő programjaink ebben a 4 napban.
Távolság: 0 km
Teljes távolság: 1321 km

Qeparo partja

Az utóbbi három, különösen kemény nap után úgy gondoltuk, megérdemlünk egy pár biciklimentes napot. Qeparo amúgy is az egyik várva-várt célpontunk volt – Görögország mellett -, mert 2009-ben és 2012-ben is nagyon jól éreztük itt magunkat. 

Mára csak 2 maradt a parton
Pár éve még bunkerek tarkították a tengerpartot, mára csak 2 maradt belőlük a kevésbé felkapott szakaszon
Az új tengerparti sétány
Az ízlésesen megtervezett, új tengerparti sétány

Ez a négy nap tényleg leginkább arról szólt, hogy ne csináljunk semmi különöset. Amikor kicsit már unatkoztunk, mindig akadt valami érdekes program. Egyik nap fügét szedtünk a hatalmas olajfaligetben növő pár öreg fügefáról, aztán saját fügelekvár készült belőle az apartmanban. Egy másik napon a friss fügét valami egész másra használtuk fel: kirántottam párat, és mindenkinek nagyon bejött! 

A saját fügelekvár reggelire isteni volt!
A saját fügelekvár reggelire isteni volt!

Felfedeztünk egy kis öblöt a fő tengerpart közelében, és szinte soha nem jött oda senki más rajtunk kívül. A sziklák tövében fakadó forrásokra Áronnal gátakat építettünk, úsztunk és a közeli fügefák gyümölcsét eszegettük naphosszat.

Titkos tengerpartunk Qeparóban
Titkos tengerpartunk Qeparóban, ami csak a vízen át elérhető!

Nem volt könnyű megint útnak indulni, de biztos vagyok benne, hogy még visszatérünk.

Ezt a völgyet meghagytuk a következő alkalomra

 

Erdőtűz utánunk, tehenek előttünk

Biciklivel a Balkánon, 23. nap

A nap nagyobbik részére visszakapjuk az elfogadható minőségű utat, így a festői tájra tudunk koncentrálni. Legalábbis amíg a füst a veszélyre nem figyelmeztet, mert aztán csak úgy rohan az erdőtűz utánunk. Menekülünk felfelé a hegyre, ahogy tudunk, majd késő estig küzdünk a tengerpartra levezető, borzalmasan rossz köves úttal. Meg a tehenekkel.
2017. július 28: Kotë – Qeparo
Távolság: 53 km
Teljes távolság: 1321 km

A füst lassan mindent elborít

Arra számítottunk, hogy majd a legelésző birkák, egy juhász vagy a kutyája ébreszt fel kora reggel, de végül a nap és a meleg  kergetett ki a sátorból. Egy férfi jött arra, aki az elkóborolt teheneit kereste. Meghívott egy kávéra a házába, de nem akartam a többieket a sátorban hagyni, így ez a lehetőség kimaradt. 

Ahhoz képest egész jó helyen aludtunk

8 körül hagytuk a vészhelyzetre tökéletes táborhelyünket, és víz, étel nélkül indultunk útnak. A következő falu csak pár kilométerre volt, ezért nem volt kérdés, hogy túléljük-e. Főleg, hogy a felbontott útnak vége lett, és innen már a régi, de még teljesen elfogadható úton haladhattunk tovább.

A Shushinka-folyó völgye

A reggeli kávét (és Ivit) Gjorm egyetlen bárjában fogyasztottuk el. A falunak csodálatos a környezete. Egy sziklás hegy lábánál fekszik, ami nagyszerű gyalogtúra célpont lehet kevésbé izzasztó időben. A kávézó teraszán pár férfi sakkozott lelkesen, majd érkezett még egy vendég, öszvérháton. 

Sakkozó férfiak egy falusi bár előtt

Aztán megtöltöttük a kulacsainkat hideg vízzel (a legtöbb helyen felajánlották a hűtőben a kávéhoz tartott jéghideg vizet), és továbbtekertünk. A következő falun, Lepenicë-en csak átgurultunk, bár kedves és barátságos volt (de mindenhol mégsem időzhetünk). A terep nem volt nehéz, hiszen a folyót követtük, és dél előtt megérkeztünk Bratajba. A falu szélén álló vendéglőt azért már nem hagytuk ki.

Az albán zászlóval és Brataj nevével díszített szikla
Az albán zászlóval és Brataj nevével díszített szikla

Italok oda-vissza

Azt gondoltuk, majd a faluban veszünk ennivalót, és itt csak egy kólát iszunk, de láttuk, hogy van konyha. Megkérdeztük a pult mögött álló középkorú nőt, mit lehetne ebédelni. Ekkor bejött a teraszról egy fiatal férfi, és angolul kérdezte tőlünk, hogy segíthet-e fordítani. Azt mondta, a faluból származik, de most Amerikában dolgozik. Nyaralni jött haza, kint beszélget és sörözik a barátaival.

Az ő segítségével megtudtuk, hogy az egyetlen főfogás a “friss” csirke. Jól tudtuk már, hogy ez mit jelent, ezért megkérdeztük, nem tudna-e nekünk készíteni egy omlettet és hozzá salátát. Az amerikai albán elmagyarázta neki a receptet (mint kiderült, errefelé nem készítik így a tojást). Fél óra múlva már a kellemesen fűszeres, zöldségekkel felturbózott omlettet ettük egy nagy fa árnyékában.

Ebéd az árnyékos teraszon

Már éppen indultunk volna, amikor a tolmácsunk odajött hozzánk, és érdeklődött, minden rendben van-e. És meghívott egy másik italra is – sört választottunk, és Áronnak Ivit. Meg akartam neki köszönni a kedvességét, ezért kértem a nőtől pár poharat, és a maradék pálinkánkat szétosztottam a barátai között. Nagyon ízlett mindenkinek, és pár szóban elmeséltem nekik, merre jártunk és hova akarunk eljutni.

Pálinkázunk...

A hősök vidékén

A táj nem változott: nem túl széles völgy, körben erdős hegyoldalak és a folyó mentén gondosan megművelt földek, csatornák és itt-ott házak. Ezen a vidéken az emberek nagyon büszkék a történelmükre. Számos fontos csatát vívtak meg errefelé a 19. és a 20. században, és a hazájukat védő hősök nevei ma is fontos részét képezik az itt lakók identitásának.

Honvédők emlékműve
Egy a sok emlékmű közül, amelyek a honvédőkre emlékeztetnek (ez itt a II. világháborús hősökre)

Kallarat előtt nem sokkal a folyó felett félelmetes híd ível át, ez a környék egyik fő nevezetessége.

Kallarat híres hídja

Meg kellett állnunk pár fotó erejéig, és a bicajokat csak ledöntöttük az út szélén, amíg a híd lábához legyalogoltunk. Épphogy csak a híd legelejére mertem ráállni, mert a négy sodronykötél közül kettő már elszakadt.

Ki menne át rajta?

Aztán visszamentünk az útra, ahol egy rendőr vizsgálgatta a bicikliket. Aggódott, mi történhetett a tulajdonosaikkal, és amikor meglátott minket, csak mosolygott és továbbállt.

A faluban ettünk egy jégkrémet a benzinkút melletti boltnál. Ott volt a rendőr is, úgyhogy megkérdeztem, milyen útra számíthatunk Kuç felé. Azt mondta, odáig nincs gond, de a falutól Borsh, a tengerparti városka felé nagyon-nagyon rossz út vezet. Menjünk csak avash-avash (lassan), javasolta.

Elmondtam a többieknek a nem túl biztató hírt, és reménykedtünk, hogy csak túlzott a rend őre. Bár ha egy albán szerint egy út nagyon rossz, akkor az európai szemmel talán már nem is nevezhető útnak… Még 14 km volt hátra Kuçig, próbáltunk nem foglalkozni ezzel.

Falusi idill
A Shushica folyó termékeny völgye

Erdőtűz utánunk… és előttünk, meg körülöttünk

Nem sokkal a falu után feljutottunk egy kisebb emelkedőre, és megálltunk kifújni magunkat. Ahogy körülnéztünk, sűrű füstre lettünk figyelmesek a távolban, pont előttünk. Egyértelműen erdőtűz volt, és nem is kicsi.

A füst kilométerekről jól látható volt
A füst kilométerekről jól látható volt

Olyan volt, mint mikor egy vulkán tör ki, és jobban megnézve láttuk, hogy legalább 3 helyen ég az erdő. De az autók jöttek-mentek mellettünk, és az embereket láthatóan nem érdekelte a dolog, így mi is továbbmentünk. 

A nap már nagyon erősen sütött, és csábított a mellettünk csobogó öntözőcsatorna. Muszáj volt csobbannunk egyet. A frissítő megálló után tekertünk tovább, és nem akartunk hinni a szemünknek. Hirtelen minden narancssárga lett. Felnéztünk az égre, és láttuk, hogy a gomolygó füst szűrte meg ilyen érdekesen a napfényt. A hegyek lábánál errefelé örökzöld fák és bokrok nőnek, és most már egyre közelebbről figyelhettük meg, hogy ég a növényzet. Először meg akartam állni, hogy lefotózzam a fákat felzabáló tüzet. Csak pár száz méterre volt tőlünk. Végül úgy döntöttem, inkább meneküljünk, amilyen gyorsan tudunk. 

Gyerekek sétálnak pár száz méterre a dühöngő tűztől
Gyerekek sétálnak nyugodtan, mindössze pár száz méterre a dühöngő tűztől

Kuç a völgy felett magasan helyezkedik el a hegy oldalában, de most az egyszer nem bántuk az emelkedőt. Biztonságosabbnak tűnt, ha ott hagyjuk a völgyet és a füstöt, ami lassan ellepi. Az volt a furcsa, hogy az utcákon, a bárokban és a kertekben az emberek teljes nyugalommal tették a dolgukat. Mintha teljesen szokványos lenne, hogy a falut három oldalról lángok nyaldossák .

A falu egyik háza és a füst

Most jön a neheze

Persze nem álltunk meg a falu alján az amúgy barátságos kávézónál. Inkább felküzdöttük magunkat a felvégen lévő főtérre, ahol a környék hősének szobra áll. Kuç a dél-albániai tartomány, Labëria szívében fekszik. A környező falvak lakói mindenféle hódítókkal harcoltak az évszázadok során, velenceiekkel, törökökkel. Nagyon reméljük, hogy az erdőtűzzel is megbirkóztak, és senki nem sérült meg.

Kuç hőse a füsttel borított völgyeket kémleli
Kuç hőse a füsttel borított völgyeket kémleli

Ettünk egy nagy adag fagyit a bárban, és nekivágtunk a hegyeknek.

Mintha vulkán tört volna ki
Mintha vulkán tört volna ki

Pont ahogy a rendőr mondta Kallaratban, az aszfaltozott út a falu utolsó házaival együtt elmaradt mögöttünk. Innen egy régi, leginkább csak öszvérháton használt hegyi úton haladtunk tovább. Először fel kellett jutnunk egy hágóra, ahol az út kétfelé ágazik: Borschba vezet mindkettő, Çorraj vagy Fterrë felé. Az erdőtűz utánunk jött ide is, és a tengerpartról még napokig lehetett látni a füstfelhőt.

Büszkén pózolunk a Kuç feletti hágó tetején
Büszkén pózolunk a Kuç feletti hágó tetején

A két út minőségben egyforma, de az első 3 km-rel rövidebb, tehát jobbra fordultunk. 

Rruga keq - rossz út Kuç után
Rruga keq – rossz út Kuç után

Folyamatosan azt gondoltuk, hogy ennél már nem lehet rosszabb, de ez az út tartogatott még meglepetéseket. Fájdalmasan lassan haladtunk, és már 5 óra is elmúlt, mire leértünk az eldugott kis faluba, Çorrajba. A település legrégebbi házai egy sziklán csücsülnek, festői környezetben, de a legtöbb házban nem laknak. A pár ember, aki még itt maradt, többnyire nyugdíjas korú.

Çorraj régi házai

Tehenek a sötétben

Gyorsan megértettük, miért. A falu utolsó házai után 300 métert ereszkedtünk lefelé a szerpentines úton. Zúzott kővel próbáltak javítani a helyzeten, de csak annyit értek el, hogy a 20-30 cm vastag kőben autóval is alig lehet haladni. Jó másfél órán át toltuk le-fel a bicikliket, mert ugyanolyan magasra vezetett az út, mint ahol a hágó volt Kuç után. Ha ez még nem lett volna elég, egy csapat tehén állta az utunkat. Álltak velünk szemben, és nem mozdultak, akármit csináltunk. Őrjítő volt, a nap lassan lement, mi meg fűvel próbáltuk lekenyerezni az állatokat.

Lassan lemegy a nap, és még milyen messze a tenger!
Már megy le a nap, és mi még mindig az átkozott hegy tetején vagyunk!

Végül elvonultak, és koromsötétben, de baleset nélkül leértünk Borshba. Onnan aztán még 3 km-t kellett megtennünk Qeparóig, a tengerparti üdülőhelyig, ahol korábban már kétszer is jártunk. Ezúttal azt terveztük, hogy 5 éjszakát maradunk, és kicsit elfelejtjük a biciklizést. Megdöbbentő volt látni, hogy a korábban szinte kihalt falu partján tucatjával sorakoznak az autók. Elég gyorsan találtunk egy kellemes apartmant jó helyen, elfogadható áron, így végre lemoshattuk az út porát, és kipihenhettük magunkat.