Ázsia kategória bejegyzései

Harmadosztályon Thaiföld vasútjain

A harmadosztály bája Thaiföldön

A világnak ezen a felén évtizedek óta megszoktuk már, hogy lassan de biztosan züllesztik le a vasutat. Vonalak szűnnek meg, állomások lesznek az enyészeté. És hol van már a büfékocsi?

Bangkok központi vasúti állomása, a Hua Lamphong

Thaiföldön a vonat köszöni, jól megvan, ma is az egyik fő közlekedési eszköz. Sőt, kínai befektetéssel új szárnyvonalak építése várható a jövőben. Annak ellenére van ez így, hogy az országot keresztül-kasul behálózzák a fapados légijáratok, és buszban sincs hiány. A helyiek számára nyilván a hihetetlenül alacsony ár az egyik fő vonzerő, ami persze utazóként sem közömbös. Viszont a gyakran félnapos vagy még hosszabb vonatút egész különleges lehetőséget kínál arra, hogy jobban megismerjük a thai embereket, szokásaikat és az ételeiket is.

Miért pont vonattal?

A buszt világ életemben szükséges rossznak tartottam. Gyerekkoromban állandóan hányingerrel küzdöttem még rövidebb utakon is – emlékszem, egyszer alig tudtam leszállni a 12-esről az SZTK-nál… A gyomrom azóta megedződött, de ha tehetem, azóta is inkább választom a hajót, a motort, a biciklit, de leginkább a vonatot. Thaiföldön pedig a legtöbb látványossághoz vezet sínpár (kivéve a szigeteket, de oda úgysem busszal megy az ember).

A repülő Pattaja közelében tett le minket, pár napig maradtunk is, kiheverni a mindennel együtt 36 órás utat. Sok évvel ezelőtt már volt alkalmunk kipróbálni a Kancsanaburi felé vezető, lassan döcögő személyvonatot, és amikor megláttam, hogy Pattajának is van vasútállomása, nem volt kérdés, hogy jutunk el Bangkokba.

Megérkezett a bangkoki vonat Pattaja-Alsóra
Megérkezett a bangkoki vonat Pattaja-Alsóra. Ezen a vonalon kizárólag harmadosztályú kocsik közlekednek, de a menetidő alig több, mint ha minibuszban nyomorognánk, ráadásul a városközpontba érkezünk.

Műbőr- és kereszthuzat

Aztán amikor észak felé vettük az irányt, megint kapóra jött az éjszakai járat, amivel röpke 13 óra alatt Csiangmajban lehet a kalandvágyó utazó. Az egyetlen probléma, hogy nem igazán szeretünk hetekre előre tervezni, sőt. A jobb helyek viszont korán elkelnek, így nekünk ismét maradt a harmadosztályú kocsi.

Szűk, műbőr ülések (a 30 fok feletti hőségben jobban tapadnak, mint egy Michelin gumi), a plafonon forgó ventilátorok, felhúzható ablakok, angol és guggolós WC figyelmes választéka.

Harmadosztályú kocsi Pattaja-Bangkok között
Harmadosztályú kocsi Pattaja-Bangkok között. Thaiföldön nagyon egyszerűen lehet vonatjegyet vásárolni online, a vasút hivatalos oldalán.

Hirtelen gyomorforgató csatornaszag tölti meg a szerelvényt. Kinézek, kisebb folyó mellett haladtunk el, amit úgy feldúltak az útépítéssel, hogy azt sem tudja már, merre kellene folynia. Nem is igazán folyik semerre. A csatornázással viszont kicsit lemaradtak, így a szennyvíz továbbra is folyik bele minden oldalról. De a kellemetlen élményt hamar feledtetik a rizsföldek és a kókuszpálmák.

Sawaidee!

A mellettünk (nem is olyan sebesen) elsikló táj is megérdemli a figyelmet, de ha ezt megunnánk, ott vannak az utastársaink. Többnyire egyszerű, hétköznapi emberek, turista alig akad. Az északkeleti vonalon fel-felbukkan még a hagyományos viselet is. Dél felé tartva pedig egyre több a női fejeket takaró hidzsáb, a férfiak pedig maláj szokás szerint nadrág helyett szarongot viselnek. A thaiok általában mosolygósak, nyitottak, nem nehéz velük beszélgetésbe elegyedni, bár a nyelv akadály lehet. De a fiamnak ez sem jelentett problémát, amikor két fiatal lány ült le vele szemben…

Lányok a dél felé tartó vonaton

Büfékocsi is van, mellékutcai büfébe illő, de nejlonhuzattal gondosan óvott székekkel és asztalokkal. A székeket nem rögzítették, a rendelést mosolygós pincér veszi fel, az ételek pedig nem okoznak csalódást.

Olajozott üzletmenet

És végül ott vannak a mozgó árusok! Megfigyeltem, hogyan dolgoznak – időm jutott rá, Hat Yai felé 18 óra volt a menetidő. Nagyobb állomásokon felszáll 5-6 férfi és nő a portékájával, és elkezdik az ingázást a kocsik között. A kínálat elképesztő: az errefelé megszokott „sült rizs” mindenféle formában, előre porciózva, műanyag kanállal, ugyanez tésztával, házilag pörkölt földimogyoró, rizspuding, sütemények, kekszek, gyümölcsök fűszeres cukorral és fürjtojással(!), élénk színű jeges italok, forró tea és kávé…

Jön az uzsonna! Az emberek pedig vesznek mindent, szinte állandóan esznek valamit, és ez ragadós...
Jön az uzsonna! Az emberek pedig vesznek mindent, szinte állandóan esznek valamit, és ez ragadós…

Két-három órán át járnak fel-alá a ládáikkal, kosaraikkal, vödreikkel az ülések között, dallamos hangon kínálva az utasokat. Ahogy az idő telik, a jég olvad az italokban és hűlnek a meleg ételek, az ár lassan elindul lefelé. Aztán eléri azt a szintet, ahol az árus már úgy érzi, nem éri meg tovább cipekedni. Ekkor az ital a lefolyóba kerül, a többi ételt pedig gondolom, hazaviszik a családnak.

A vonat halad tovább, a következő állomáson friss készletekkel száll fel az újabb csapat. Én pedig kíváncsian figyelem, mit kellene még kipróbálni.

Luang Prabang – egy csöppnyi Európa Laoszban

Egy poros kis faluból a gyarmati építészet gyöngyszeméig

Lassú hajóval a Mekong vizén – végállomás: Luang Prabang

Luang Prabang és két folyója - a Mekong és a Nam Kham.

Jó, igaz, hogy két napig tart és a kényelemről is nagyrészt le kell mondani (kivéve, ha több száz dollárért kibérel egy egész hajót). Mégsem hiszem, hogy stílusosabban meg lehetne érkezni Laoszba, mint  kétnapos hajóúton a Mekong folyón. Kitűnő alkalmat jelent arra, hogy kicsit bepillanthassunk a falusi életbe, és más turistákkal is megismerkedjünk. Az izgalmas első napunk után másnap továbbfolytattuk utunkat Luang Prabang felé.

Még egy nap a folyón

A Pak Bengben eltöltött csendes (vagy zajos, ha valaki egy bár közelében talált szállást) éjszaka után a hajónk 9 körül indult tovább. Ezúttal nem volt előre lefoglalva egyetlen ülés sem, oda ülhettünk, ahová akartunk. Az első sorokat buddhista szerzetesek és helybéli nénik foglalták el, de találtunk magunknak pár kényelmes ülést középen. (Érdemwes első (autós) ülést keresni, a hátsó ülések keskenyebbek).

Csalogató hegyek a Mekong mellett
Csalogató hegyek a Mekong mellett

A táj olyan, mint tegnap – barátságos dombok követik a folyót, néhol ültetvényekkel, máshol esőerdővel. Közben a változatosság kedvéért felbukkan egy-egy falu is. Ezúttal kevésbé volt szerencsénk az idővel, de a hőséget legalább enyhítette az a pár zápor. A hajó néhányszor megállt, hogy a környéken élők fel- vagy leszállhassanak, a parton ácsorgók pedig kedvesen integettek nekünk.

A második napon más hajóval mentünk tovább, így meg tudtam örökíteni az előző hajónkat, amikor később kielőzött minket.
A második napon más hajóval mentünk tovább, így meg tudtam örökíteni az előző hajónkat, amikor később kielőzött minket.
Ezeknek a gyerekeknek a Mekong a világ.
Ezeknek a gyerekeknek a Mekong a világ.

A hajóút második része egyébként valamivel hosszabb, így csak kevéssel 4 után érkeztünk meg. Igaz, hogy a jegyeken Luang Prabang áll, minket (és minden más hajó utasát) jó 5 kilométerrel a város előtt teszik ki, amióta a lassú hajók tulajdonosai nem köthetnek ki a királyi palota alatt. Ez azt jelenti, hogy még egy tuk-tukba be kell szállni (20 000 kip fejenként), hogy eljussunk a városközpontba, ahol a legtöbb hotel és látnivaló található.

Az Arany Buddha városa

Luang Prabang igazi ékkő, csodálatosan megőrzött templomokkal, a francia gyarmati építészet különleges példáival és gazdag kulturális örökséggel. Mindezek miatt vették fel a Világörökség körébe még 1995-ben. Luang Prabang történelmi központja tulajdonképpen egy félszigeten fekszik, a Mekong és mellékfolyója, a Nam Kham ölelésében. Mára szinte az összes, korábban omladozó gyarmati épületet féltő gonddal felújították, és éttermek, hotelek, pékségek, bárok, galériák működnek a falaik között. 

Luang Prabang főutcája éjszaka
Luang Prabang főutcája éjszaka

Érkezéskor Anitát egy kávézóban hagytuk (nem kellett sokat győzködni, a laoszi kávé világszínvonalú), amíg én Áronnal szállást kerestünk. Kicsit megdöbbentett, hogy Laosz drágább, mint nyugati szomszédja (én valamiért az ellenkezőjére számítottam). Luang Prabang árai pedig valószínűleg az összes laoszi város közül is a legborsosabbak, szóval nem volt könnyű dolgunk. Tucatnyi helyet néztünk meg, de vagy számunkra megfizethetetlenek, vagy túl lepusztultak voltak. Végül aztán a Bookingon foglaltam egy szobát – a  Villa Luang Sokxay kellemes hotel, ami elég messze van a nyüzsgéstől, hogy jól aludhassunk, de pár perc alatt minden elérhető, akár gyalog is.

3 dolog, amit nem szabad kihagyni Luang Prabangban

Ha csak pár napod van erre a kedves kisvárosra, mint ahogy nekünk volt, nem lesz elég időd az összes látnivalót végignézni Luang Prabang belvárosában és a környéken. Egyébként is, a kevesebb néha több, de a legszebb templomokat, a történelmi belvárost és a közeli vízesést semmiképp ne hagyd ki.

Ezek a fiúk a Phu Si dombon működő kolostorban tanulnak és élnek.
Ezek a fiúk a Phu Si dombon működő kolostorban tanulnak és élnek. Általában szegény családokból származnak, és a szerzetesi lét a biztos megélhetést is jelenti a számukra.

Az egykori Királyi Palota lakó- és egyházi épületeit szépség és elegancia terén nem verheti semmi. (Luang Prabang a kommunista hatalomátvétel, 1975 előtt az ország fővárosa volt.) Nekünk nagyon tetszettek még a belváros régi templomai is, például a Wat Siphouthabat Thippharam vagy a Wat Pa Huak. Ha nem bánod, hogy a hőségben sok száz lépcsőn kell felmásznod, csodás kilátásban lehet részed a Phu Si hegy tetejéről. Itt két kolostor is működik, de van egy barlang is, benne rengeteg aranyló Buddha-szoborral, és egy őrült nagy Buddha “lábnyom” is.

A Királyi Palotát francia segítséggel építették a 20. század elején, és ez volt az utolsó laoszi király otthona közel fél évszázadig.
A Királyi Palotát francia segítséggel építették a 20. század elején, és ez volt az utolsó laoszi király otthona közel fél évszázadig.

Ahogy a franciák kiterjesztették a hatalmukat Laoszra a 19. század végén, adminisztratív és lakóépületeket kezdtek építeni az akkori fővárosban. Európai technológiákat és anyagokat ötvöztek sajátos módon a helyi és más ázsiai megoldásokkal, módszerekkel, és ezzel egyedi, új laoszi építészeti stílust teremtettek. A legtöbb ház ma is áll, mégpedig kitűnő állapotban, úgyhogy érdemes felemelt fejjel járni a kis utcákat.

A francia gyarmati építészet egyik szép példája
A francia gyarmati építészet egyik szép példája

Szereted a természetet? Akkor a város környéke is számos látnivalót kínál neked. Mi az esős évszakban jártunk erre, így a választék kicsit szűkebb volt. Például néhány barlangot bezártak a magas vízállás miatt, és a vízesések alatt sem lehetett fürdeni. Azért az egyiket, a Kuang Si vízesést megnéztük magunknak, és nem bántuk meg. Tuk-tukkal kb. 40 perc oda az út (mi három főre 200 000 kipet fizettünk, de keményen alkudoztunk).  

A száraz évszakban meg lehet mártózni a vízesés alatti tó türkizkék vizében. Amikor mi itt jártunk, a látvány fantasztikus volt, de senki nem akart úszkálni a kavargó, zavaros vízben.
A száraz évszakban meg lehet mártózni a vízesés alatti tó türkizkék vizében. Amikor mi itt jártunk, a látvány fantasztikus volt, de senki nem akart úszkálni a kavargó, zavaros vízben.
A vízesés tetejére vezető lépcsőket is elárasztotta a víz. Nagy élmény volt!
A vízesés tetejére vezető lépcsőket is elárasztotta a víz. Nagy élmény volt!

A monszun idején a vízesés vad óriás, de érdemes körbejárni. Kiépített – bár helyenként csúszós és meredek – ösvények vezetnek fel a tetejére kétoldalt, és akár a forrásig is el lehet sétálni. Július közepén annyi volt a víz, hogy még a lépcsőket is elfoglalta, de inkább izgalmas volt, mint veszélyes. A 20 ezer kipes belépőt mindenképpen megérte.

A Kuang Si vízesés Luang Prabang közelében

Összességében azt mondanám, hogy ha egyetlen helyre utazol csak el Laoszban, az legyen Luang Prabang. De miért sietnél tovább, hiszen az ország még annyi más szépséget és izgalmat kínál!

Két nap a Mekong vizén

Lassú hajóval a Mekong folyón, a thai határtól a laoszi Luang Prabangig

Csodás tájak mellett halad el a hajó

1. rész

Szomszédaihoz képest Laoszt kicsit még mindig elhanyagolják a turisták. Az ország alakjából és földrajzi adottságaiból következően mégis kialakult egy kedvelt útvonal, amit a legtöbb ideutazó végigjár. Laosz kihagyhatatlan látnivalói, buddhista templomoktól és régi gyarmati városoktól a vízesésekig és barlangokig mind felkereshetők így. A kalandokat pedig a legjobb egy hagyományos slow boat (lassú hajó) fedélzetén elkezdeni, ami két izgalmas napot jelent.

 

Az Észak-Laoszban található Luang Prabang egyik varázslatos buddhista temploma.
Az Észak-Laoszban található Luang Prabang egyik varázslatos buddhista temploma. A szépen felújított francia gyarmati épületekkel büszkélkedő város a kétnapos lassú hajó útvonal végpontja.

Sok turista számára az északi útvonal kezdetét a híres thai város, Csiangmaj jelenti, esetleg az Arany-háromszöggel kiegészítve. Bangkokból éjszakai busszal vagy vonattal érdemes ideutazni (persze van repülő is). A legkényelmesebb vonat a 9-es számú, ami este 7 körül indul a Hualumphong állomásról és másnap reggel 7 után érkezik meg. Amikor én jegyet próbáltam venni, egy nappal korábban már nem volt egyáltalán jegy, így a korábbi gyorsvonattal kellett mennünk. Ráadásul csak harmadosztályra volt hely, ami mindössze 240 bahtba került (kb. 2100 Ft). 

Rövid megálló Csiangrajban

Európai szemmel talán kicsit giccses, de az tény, hogy az Óratorony különleges látnivaló Csiangrajban!
Európai szemmel talán kicsit giccses, de az tény, hogy az Óratorony különleges látnivaló Csiangrajban!

A továbbutazáshoz Csiangraj felé a Green Bus a legjobb megoldás (a jegyeket online is meg lehet venni). Az ára kb. 170 baht, és 4-5 órás az út. Csiangraj sokkal kevésbé turistás, mint Csiangmaj, de egy napot itt is lehet tölteni, van pár látnivaló.

A nemrégiben felépített Fehér Templomon kívül két gyönyörű, régi buddhista templom is található a központtól nem túl messze.
A nemrégiben felépített Fehér Templomon kívül két gyönyörű, régi buddhista templom is található a központtól nem túl messze.

Ha itt szakítod meg az utazásodat, érdemes az esti piacra is kinézni, ahol egész jókat lehet enni méltányos árakon. Mi itt próbáltuk ki a sült lárvát – szerencsére adtak hozzá valami fűszeres szószt, ami elfedte a látványt és kicsit az ízeket… De persze a szokásos ételek is megtalálhatók, sült rizs, tavaszi tekercs és társaik.

A Csiangkhongba tartó piros busz
A kissé rozoga piros buszokon meglepően kellemes az utazás a laoszi határ mellett fekvő Csiangkhong felé. A táj is látványos, egyre több a hegy, köztük zöldellő rizsföldekkel (legalábbis az esős évszakban).

Egy kis lazítás Csiangkhongban

Maga a város nem igazán rejteget klasszikus látnivalókat. Mégis a Mekong folyó melletti fekvése és a nyugodt, vidéki hangulat miatt sokan tovább maradnak, mint tervezték. Akik alacsony költségvetéssel utaznak, jókat ehetnek akár az utcai árusoknál is, és Csiangkhong főutcáján bárok és kávézók sora is várja a vendégeket. Mi két éjszakát töltöttünk el a Namkhong Resort and Bungalows egyik kis faházában (300 baht / kb. 2600 Ft 3 főnek ventilátorral, és a csinos medencét is használhattuk).

Házi szentély egy családi ház előtt, Csiangkhongban
Házi szentély egy családi ház előtt, Csiangkhongban
A Mekong és Laosz a túlparton
A Mekong és Laosz a túlparton

Átkelés a laoszi határon

Kényelmes kis komp köti össze Thaiföldet Laosszal, de sajnos csak a két szomszédos ország lakói használhatják. Nekünk, külföldieknek a nemrég felépült Barátság-hídon kell átkelnünk. Ez többletköltséget és hosszabb utazást jelent. Csiangkhongban sok szállás, vagy talán az összes kínál kombinált jegyeket a hajóra, amiben benne van a transzfer a határig, esetleg egészen a kompig. Elsőre jó ajánlatnak tűnik, és a legtöbb turista élt is a lehetőséggel, ahogy mi láttuk. Nekünk annyira nem tetszik, hogy birkák módjára terelgessenek egyik buszról a másik tuktukra, úgyhogy megoldottuk inkább magunk.

Ha tisztában vagy az árakkal, akkor ez a megoldás még olcsóbb is, és mindenképp függetlenebbnek érezheted magad. A hotelek a kombinált jegyet 1250-1500 baht közötti áron árulják. Csiangkhongtól a kikötőig fejenként 120 bahtunkba került eljutni, és gyorsabbak is voltunk, mint a legtöbben. A hajóra a jegyeket a kikötőnél balra a domboldalon lehet megvenni egy irodában, 220 000 kipért (880 baht). Viszont előtte érdemes egy kis laoszi pénzt váltani valahol Huay Xaiban, különben 1000 bahtot fognak kérni egy jegyért.

Lassú hajók sora várakozik a laoszi Huay Xai kikötőjében
Lassú hajók sora várakozik a laoszi Huay Xai kikötőjében

A lassú hajó

Menetrend szerint 11.30-kor indult a hajó, így belefért még egy gyors ebéd az egyik folyóparti étteremben. Laoszi kipet is itt tudtunk váltani, bár az árfolyam borzalmas volt. Utólag már látom, hogy elég lett volna 100 dollárt átváltani három fő részére, mert Luang Prabangban már sokkal többet ért a zöldhasú.

Hagyományos, fából készült hosszú hajók szelik a Mekong habjait ezen a felső szakaszon. Több tucatnyi van ma is használatban, és általában a tulajdonos család tagjai alkotják a személyzetet, akiknek a hajó az otthonát is jelenti. A kapitány a hajó elején foglal helyet, mögötte egymással szemben két sor ülésen 10-15 utas foglalhat helyet. Ahogy mi láttuk, manapság ide inkább a helyiek ülnek, de mi is köztük telepedtünk le az első napon, mert a jobb üléseket mind előre lefoglalták a “szervezett túrán” résztvevő turistáknak. Nem igazán bántuk: kevésbé volt zajos, végig befújt a szél, és kicsit közelebb kerültünk a falusiakhoz. 

Épp egy kis falunál álltunk meg valakiket kitenni, amikor megláttam a folyóban játszó két gyereket. Elővettem gyorsan a kamerámat, de ez a lány is észrevett engem, és mindjárt pózolt is a fotóhoz.
Épp egy kis falunál álltunk meg valakiket kitenni, amikor megláttam a folyóban játszó két gyereket. Elővettem gyorsan a kamerámat, de ez a lány is észrevett engem, és mindjárt pózolt is a fotóhoz.

A hajó középső traktusát régi autóülések sorai foglalják el, mint egy buszban. Csak éppen ezeket az üléseket nem rögzítették a padlóhoz! Hátul egy nagyon egyszerű bár foglal helyet, ahol hideg italokat és forró vízzel feloldható dobozos levest árulnak, majd a még spártaibb vécé következik. Hátul van a gépház és általában itt tárolják a csomagokat is (kisebb hajókon esetleg elöl, a padló alatt). A család lakóhelye a hajó leghátsó részén található.

Egy lassú hajó kapitánya élvezi a két út közötti nyugalmat.
Egy lassú hajó kapitánya élvezi a két út közötti nyugalmat.

 

A "turistaszakasz" a lassú hajó belsejében az újrafelhasznált autóülésekkel.
A “turistaszakasz” a lassú hajó belsejében az újrafelhasznált autóülésekkel.

Eldugott falvak útközben

We had nice sunny weather on the first day with only a few brief showers. The river flows quite fast and Az első napon nagyon szép volt az idő, csak egy-két kisebb zápor szakította meg a napsütést. A folyó kifejezetten vadul folyik itt, és akad néhány zúgó is, éles sziklák között, szóval nem unatkoztunk. Aztán láttuk, hogy a kapitány valószínűleg csukott szemmel is végig tudná vezetni a hajót az akadályok között, és már a tájra is jobban oda tudtunk figyelni. Nagyjából 6 óra az út Pak Bengig, ami az első nap végállomása. Addig csak a porleves és a sör között lehet választani, úgyhogy érdemes még Huay Xaiban valami tartalmasab ételt beszerezni.

A táj elég változatos, érintetlen erdő és megművelt területek váltják egymást. Az igazi eseményt az jelenti, amikor a hajó megáll egy-egy kis falunál vagy éppen egy part menti sziklánál, ahol páran le- és felszállnak. Az egyik ilyen kikötőnél kislányok kézzel készített karkötőket árultak – sajnos nem volt időn rá, hogy vásároljunk tőlük.

Ezek a kislányok házi készítésű karkötőket árultak a folyóparton, de elég félénkek voltak, és mire közelebb merészkedtek, a hajó már indult is tovább.
Ezek a kislányok házi készítésű karkötőket árultak a folyóparton, de elég félénkek voltak, és mire közelebb merészkedtek, a hajó már indult is tovább.

 

Sokak számára még ma is a hajó jelenti az egyetlen közlekedési eszközt.
Sokak számára még ma is a hajó jelenti az egyetlen közlekedési eszközt.

Pak Beng

Délután 6 körül értünk Pak Bengbe. Pár nappal előtte megnéztem a szobaárakat az egyik internetes oldalon, de mind nagyon drágának tűnt egy ilyen eldugott kis porfészekhez. Nem is érdemes egyáltalán előre foglalni. Alighogy leszálltunk a hajóról, gyerekek és felnőttel hada fogott minket közre, mindegyik fakult fotókat tartott a kezében a kiadó szobákról. Két mosolygós lánynak mondtunk igen fél perc győzködés után (végül is csak egy éjszakáról van szó), és már szálltunk is fel egy platós kisteherautó hátuljára a csomagjainkkal együtt. A háromágyas szoba ára mindössze 60 000 kip volt. Mindent nagyon hatékonyan megszerveztek: érkezéskor megkérdezték, mit szeretnénk reggelire és mit viszünk magunkkal az útra másnap, fizettünk, és kész.

Valamikor csendes halászfalu lehetett Pak Beng, de amióta itt állnak meg a lassú hajók a külföldi turistákkal, a (hátizsákos) utazókról szól itt minden. Biztos vagyok benne, hogy a falubeliek 90 százalékának hotelje van, vagy éttermet, bárt, pékséget üzemeltet. Elfogyasztottunk egy kellemes vacsorát az egyik folyóra néző étterem teraszán (bivalyhúsos sült rizst), aztán visszatértünk a semmitmondó kis szobánkba éjszakára.

Doha pár órában

20 óra Doha forróságában

A város címere az egyik főútvonal felett

 

Véletlen volt csak, hogy (majdnem) egy napot eltöltöttünk Katar fővárosa, Doha központjában. Egész áprilisban és májusban elfogadható árú repjegyeket kerestem nyárra, és már-már feladtam. Aztán rábukkantam a Qatar Airways akciójára (és nem, ez nem fizetett hirdetés). A célpont Thaiföld, ahonnan egy lépésre izgalmas és kevésbé látogatott országok közül lehet válogatni. Az egyetlen hátránya az utazás időtartama volt: összesen 32 óra Budapesttől Pattajáig. Ez éjféli érkezést jelentett Doha repterére, és 20 óra várakozást.

Az eredeti tervünk az volt, hogy pár órát kihúzunk a repülőtéren, aztán a nap nagy részét bent töltjük a városban, megspórolva ezzel a hotelszoba árát. Aztán egy jól tájékozott barátunktól megtudtuk, hogy egy (vagy akár két) éjszakát is ingyen eltölthet Doha valamelyik 4 vagy 5-csillagos szállodájában, aki hosszú átszállási idővel utazik (további infó angolul itt). Megnéztem a légitársaság honlapját, és 3 perc múlva megvolt a szobánk a Holiday Innben. Nem is egy, hanem két szoba, teljesen ingyen.

Ha valakik nem bánja, hogy kicsit tovább tart az utazás, érdemes ezt a lehetőséget kihasználni (2018 végéig érvényes az ajánlat). Érdemes előre felvenni a kapcsolatot a hotellel az ingyen transzferről (ami a 4-csillagos hoteleknél szintén jár). Mi ezt elmulasztottuk, így taxival kellett bejutnunk a városba (70 riál / 5600 Ft).

Meleg fogadtatás

Az első dolog, ami feltűnt nekem (eltekintve a kilométeres sortól az útlevél-ellenőrzésnél), az emberek kedvessége és segítőkészsége volt. A reptéri alkalmazottak, a hotel recepciósai, a bolti eladók, a múzeumi őrök, az éttermi felszolgálók mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Talán csak azért lepett meg ennyire, mert egy volt szocialista országból érkeztünk, ahol a vásárlóval szembeni udvariasság még ma sem feltétlenül természetes, de mindhárman azonnal felfigyeltünk erre.

Út a semmibe egy mesterséges szigeten. A háttérben Doha felhőkarcolói
Út a semmibe egy mesterséges szigeten. A háttérben Doha felhőkarcolói

Természetesen nem sikerült korán kelnünk (hajnali 2-re értünk a hotelbe), így a városnézés a nap legmelegebb időszakára esett. A hőmérséklet 45 fok körül lehetett, de nem akartuk a nyaralást költekezéssel kezdeni, így bevállaltuk a gyalogolást. Ha valaki erre adja a fejét, vegyen fel rá sapkát, és vizet is érdemes a hátizsákba pakolni. A legtöbb üzlet légkondicionált, és árnyékban sincs hiány, szóval túl lehet élni.

Egy múzeum, amit nem szabad kihagyni

Három helyet szeretnél ajánlani Doha belvárosában. Az első az Iszlám Művészetek Múzeuma, melynek modern épülete saját mesterséges szigetén emelkedik. Már kívülről is lenyűgöző a látvány: a négyszögletes elemek mecsethez hasonlatos dómot alkotnak. A legfelső kockán található két érdekes alakú ablak pedig csadort viselő női fejre emlékeztet.

A múzeum épülete a kikötő felől
A múzeum épülete a kikötő felől
A dóm a régi mecsetek formavilágát gondolja újra
A dóm a régi mecsetek formavilágát gondolja újra

Belépve sem kevésbé izgalmas a tér, ami a látogatót fogadja. A kiállítóterületek három emeleten helyezkednek el a hatalmas, nyitott központi csarnok örül, így a sejtelmesen megvilágított termeken teljesen körbe lehet sétálni. A “kevesebb több” elve jól érvényesül, minden tárgy kellő hangsúlyt kap. Vannak itt szőnyegek, cserepek, mindenféle hétköznapi használati tárgyak az (egykori és mai) iszlám világ minden szegletéből, Spanyolországtól Kínáig. Nem egy közülük több mint 1000 éves..

A sokat látott bazár

Órákat lehet eltölteni a Wakif Bazár labirintusában
Órákat lehet eltölteni a Wakif Bazár labirintusában

A második kihagyhatatlan látnivaló a Waqif bazár, a régi Doha egyetlen megmaradt része. A fővárosban ma látható épületek többségével ellentétben a kis boltokkal szegélyezett sikátorok egy letűnt világ hangulatát idézik. Persze Damaszkuszhoz vagy Jeruzsálemhez képest nagyon steril és kommersz az egész, de egy-két órát kellemesen el lehet tölteni nézelődéssel vagy vásárlással. Az utcácskák fedettek, ami nagy dolog a nyári hónapokban.

Adjunk az ízlelőbimbóknak is

Végül hadd ajánljak egy barátságos dél-indiai éttermet, alig 20 percre (gyalog) a parti sétánytól és a fenti látványosságoktól. Az MRA Restaurant Bakery and Sweets csábító süteményes pultjáról válogathat, aki csak nassolni szeretne egyet. Aki viszont valami tartalmasabbra vágyik, annak az étterem fűszeres dél-indiai fogások sorát kínálja. Mi imádtuk a vegetáriánus aloo gobi masalát és a Rayroth csirkés curryt. A pénztárcát is kíméli, hiszen a három étel rizzsel, vízzel és kávéval összesen 80 riálba került csak (6400 Ft).

Látogatók pihennek egyet a múzeum kávézójában
Rengeteg más helyre is be lehet ülni egy italra vagy ételre – akár a múzeumban is.

Összességében Doha nagyon kellemesen indította a nyaralásunkat különleges látnivalóival és kedves lakóival. Azt nem mondom, hogy alig várjuk az utazásunk végét, de szívesen töltünk majd el egy újabb napot itt hazaérkezés előtt.

Két nap buszon, kompon, taxival

Ott vagyunk már?

Első távolkeleti utunkon kezdtünk el megismerkedni Indonéziával, és mindjárt egy kevésbé népszerű szigeten, Szumátrán találtuk magunkat. Mindössze 12 napunk volt, ami arra volt elég, hogy négy különböző helyre ellátogassunk – egy vulkáni tóhoz, egy vulkán tetejére, egy nyüzsgő nagyvárosba és egy igazi trópusi paradicsomba, Weh szigetére.

Újabb lapok egy régi útinaplóból…

2000. július 11. kedd

Ma kedd van, egy hosszú és legkevésbé sem kellemes utazás első napja. Az utazás 7 kisebb részre osztható, és pont a fele esik a mai napra.

Reggeli után (ami ma nem porridge) némi késéssel (ez a szó még különös jelentőséget nyer a továbbiakban) elindul a platós kisteherautóból a helyi magas igényeknek megfelelően átalakított minibusz Iboihból Sabangba, Weh kikötőjébe. Egy óra zötykölődés, izzadás és egymáshoz tapadás után – és 20.000 rúpiával szegényebben – kitesznek minket a kompnál.

Három napig sínylődtünk ezen a helyen, és a mi bungalónkban volt zuhanyzó is! Sokan ugyanis a közkútnál mosakodtak...
Három napig sínylődtünk ezen a helyen, és a mi bungalónkban volt zuhanyzó is! Sokan ugyanis a közkútnál mosakodtak…

Itt már nem foglalkozunk a menetrenddel, türelmesen várunk az árnyékban. Egy bácsival szóba elegyedünk, akinek az a hobbija, hogy a világ különböző részeiből odatévedt turistáktól címet és esetleg otthoni pénzérmét kérjen. Büszkén mutogatja a gyűjteményét – tőlünk egy százforintost kap.

A kompon az ideúttól eltérően most a fenti fedélzeten helyezkedünk el, a kapitány külön engedélyével. Jobb, mint lent a büdösben, tömegben, de itt fent is rohadt meleg van. Még jó, hogy csak 2 óra az út!

Rövid pihenő Aceh tartomány fővárosában

Banda Aceh-be minibusszal lehet eljutni, be is szállunk egybe, és negyedóra elteltével el is indul.

Banda Aceh-ben szinte már otthon érezzük magunkat, mindenki köszön, stb. Találunk egy internetszalont is, elintézzük a levelezésünket, aztán irány a CFC. Megpróbálunk szuvenirt venni, hogy elköltsük a maradék rúpiánkat, de csak egy-két apróságot találunk.

Aceh akkoriban nem számított egyáltalán turista célpontnak. Évek óta polgárháborús állapotok uralkodtak – a tartomány szeretett volna függetlenedni Indonéziától, de ezt a központi kormányzat nem igazán támogatta. A Toba-tónál egy acehi sráccal beszélgettünk, aki elmondta, hogy féléves tűzszünetet kötöttek. Nekünk nem is kellett több. A háborúskodásnak aztán a 2004-es cunami vetett véget, ami Aceh-ben több mint 170.000 emberéletet követelt…

A Baiturrahman nagymecset Indonézia egyik legszebb muzulmán temploma, és az acehi kultúra, nacionalizmus szimbóluma is.
A Baiturrahman nagymecset Indonézia egyik legszebb muzulmán temploma, és az acehi kultúra, nacionalizmus szimbóluma is.

A bolttól két becakkal jutunk a buszpályaudvarra, ahol némi keresgélés után megtaláljuk a medani járatot. Tényleg luxusbusz, jó nagy ülésekkel, és még biztonsági övek is vannak benne.

Elindulunk, és minden rendben is megy, amíg…

Július 12. szerda

…amíg valahol Aceh és Medan között a sofőr ráhajt egy óriási kátyúra (nem nehéz, van belőlük elég), és az egyik keréknek annyi. Rövid nézelődés után viszont úgy döntenek, hogy mehetünk. Csak valamikor 5 óra után, egy benzinkút parkolójában tudjuk meg az egyik utastól, hogy a kereket azért nem cserélték ki, mert a pótkereket előzőleg kölcsönadták egy másik busznak. Most éppen egy harmadikra várunk, hogy annak a pótkerekét szereljék a miénkre.

Megjön végre a busz, emelőt pedig egy kamionsofőrtől szereznek, és fél hatkor indulhatunk tovább. Mellesleg 6-ra kellett volna Medanba érnünk a „nonstop express” busszal, és legkésőbb 8-ra ahhoz, hogy elérjük a komphoz járó ingyenes buszt.

Friss hús kapható - az egyik kisvárosban, ahol megálltunk egy kávéra.
Friss hús kapható – az egyik kisvárosban, ahol megálltunk egy kávéra.

Minden jó, ha vége jó

Kiderül, hogy még 80km-t kell megtennünk, és ez errefelé jó két órát jelent. Innen kezdve 2 óra idegbaj következik számunkra. 8 órakor nyilvánvalóvá válik, hogy a buszt már nem érjük el, most már azért drukkolunk, hogy legalább 9-re odaérjünk, és valahogy kijussunk a kikötőbe 10-re.

9.30-kor a busz valahol Medan szélén végre megáll, és mi kiszállunk. A sofőr enyhe fizikai inzultálása után (Anita, a dühös kis méregzsák) taxiba ülünk.

Ugyan egyértelműen elmondjuk a taxisnak, hogy a komp 10-kor indul, és siessen, olyan lomhán vezet, mintha városnéző úton lennénk. 10.10-re érünk végre a kikötőhöz, nagy nehezen leparkolunk, és rohanunk a kapuhoz. Persze nem késtünk le semmiről, még félórás sorban állás vár ránk.

Csodák csodája, ez a hajó nem dobálózik, és senki nem is hányja össze magát. Az út mindössze 5 óra, és ismét Malajziában vagyunk.

 

Celebesz rossz időben

Érkezés a toradzsák földjére. Rantepao, Celebesz

Az évek során rengeteg naplóbejegyzés gyűlt össze az utazások során. Ezekből választok ki véletlenszerűen egyet-egyet, hátha nem csak nekem érdekesek…

2001. július 25. szerda

Ez a nap tulajdonképpen egyetlen hosszú döglődés kisebb megszakításokkal.

5-kor fut be a busz Rantepaóba, és már érkezés előtt itt az első rossz előjel: zuhog az eső. Hirtelen kiderül, így gyalog megyünk a hotelhez, de mire odaérünk, megint szemerkél. Az egyik falon hatalmas, rémisztő bogár néz velünk farkasszemet – mintha csak figyelmeztetni akarna arra, ami ránk vár.

A hotelszobában lefekszünk aludni egyet, és csak 10 körül kelünk, de továbbra is szakad, így visszaalszunk. Ez így megy nagyjából délután 2-ig: én olvasok, Anita alszik. Aztán győz az éhség, és az idő is jobbra fordult közben, elindulunk hát éttermet keresni. Előtte még jó lenne túlesni a buszjegy megvásárlásán, ezért benézünk a buszirodába. A cél Tentena, Celebesz (indonéz nevén Sulawesi) középső részén.

Toradzsa ház hagyományos dísze Celebesz déli részén
Toradzsa ház hagyományos dísze Celebesz déli részén

Újratervezés

Úgy néznek ránk, mint az őrültekre, csak rázzák a fejüket, aztán a 3. helyen kibökik, hogy oda most senki nem fog minket elvinni. A sziget közepén a keresztények és a muzulmánok éppen halomra ölik egymást, rendkívüli helyzetet jelentettek be. Nekünk pedig már megvan a repjegyünk Manadóból (északról) vissza Jakartába! Csak körbe lehet menni, Palón keresztül. Így mindenképp lemaradunk a Togean-szigetekről (trópusi paradicsom), és legalább 3 napot zötykölődhetünk valami leharcolt buszon – csodás kilátások.

Azért étványunk még maradt, betérünk hát egy szimpatikus étterembe. Megkóstoljuk a tamarillo-lét, egész finom. Az ebéd gado-gado (fűszeres zöldségsaláta nagy adag földimogyoróval a tetején). Aztán vissza a hotelbe, ki kell találnunk, hogyan tovább.

Zuhanó árfolyam

Közben az is kiderül, hogy a városban csak 9200 rúpiát adnak a dollárért, ami kb. 15%-kal kevesebb, mint amit Makassarban kaptunk volna. Mi pedig voltunk olyan hülyék, hogy ott elfelejtettünk váltani… A döntés tehát: visszamegyünk Makassarba, és onnan legfeljebb felbuszozunk Palóba, – talán jobb buszt találunk, mint itt, az isten háta mögött.

Rögtön el is megyünk, és megvesszük a jegyet (péntekre), másnapra pedig megrendelünk egy motort az egyik utazási irodában, 60 ezerért (6 dollár). Vacsora egy másik étteremben, ajándékba kapunk gyümölcssalátát is. Finom, de másnap még problémákat okoz… Éjszaka megint zuhog.

Szíria: lovagvárak és veterán autók

Szíria déli és keleti részeinek bejárása után látogassunk el a tengerparti városokhoz és a hegyekben büszkén álló középkori várakhoz. Szépen megőrzött, ma is működő veterán autók, stoppolás traktorral és a szír bürokrácia mélységei. Meg persze fotók.

Egy mecset dómja Hama városában
Egy mecset dómja Hama városában. Nem volt nálam a gép, amikor először láttam a minaret rávetülő árnyékát, de másnap vissza tudtam menni ugyanabban az időben.

Szíria kikötője

Aleppóból vonattal utaztunk tovább Latakiába, és körülöttünk fokozatosan változott a táj. A kopár, barnás színeket lassan felváltották a zöld árnyalatai, hiszen a Földközi-tengerhez közeledve jóval több a csapadék és így a szántóföld, erdő is.

Halászhajók pihennek Latakia kikötőjében
Halászhajók pihennek Latakia kikötőjében

Latakia közepes nagyságú város, Szíria legfontosabb kikötője. Sétáltunk egyet a parton és a belvárosi utcákon. Ami rögtön feltűnt más szír városokhoz képest, a hely európai hangulata volt. A nők közül sokan viseltek nyugati ruhát, és a boltokban is nagyobb volt a választék.

Forgalmas utca Latakia belvárosában, az ország vezetőjének, Basar al-Assadnak képmásával
Forgalmas utca Latakia belvárosában, az ország vezetőjének, Basar al-Assadnak képmásával. (Fotó: Yazan Badran)

A valódi célpontunk azonban nem a város volt, hanem az onnan kb. 30 km-re található Szaladin Citadella, a keresztes lovagok egyik vára. Nem volt egyszerű autó nélkül megközelíteni, de hamar rájöttünk, hogy Szíriában gyerekjáték stoppolni. Általános szabály volt, hogy az első jármű mindig megáll. Ebben az esetben egy traktor jött elsőnek, és a fülke már tele volt. Viszont a platóra még felmászhattunk, és micsoda utazás volt! Igaz, fotózni nem lehetett…

Két lovagvár

A Szaladdin Citadella Latakia közelében
A Szaladdin Citadella Latakia közelében (Photo by Dan)

Ezt a ma is lenyűgöző erődítményt a föníciaiak építették, majd a bizánciak és a keresztes lovagok is birtokolták, de mai nevét Szaladdin szultánról kapta. Története több mint 1000 éves, bár legrégebbi falai “csak” a 12. századból valók. A középkorban sok ostromot megélt várat a 14. századtól már nem használták, így maradhatott meg ilyen jó állapotban. Ma a Világörökség része.

Egyik legmegdöbbentőbb része az egykori felvonóhíd pillérje. A vár melletti árkot a sziklafalból vésték ki, de az építők egy 28 m magas sziklatűt meghagytak középen. A hídnak ma már hűlt helye, de az oszlop ma is áll.

A Szaladdin Citadella hihetetlen sziklatűje Szíria nyugati részén
A Szaladdin Citadella hihetetlen sziklatűje Szíria nyugati részén

Aktuális helyzet: A közelben állomásozó orosz légierőnek köszönhetően Latakia aránylag biztonságban vészelte át a polgárháborút. Azért 2011-ben elszenvedte a szír hadsereg támadásait, és sok civi is életét vesztette. A Szaladdin Citadella mindeddig súlyosabb károk nélkül megúszta a háborút.

Krak des Chevaliers

A Krak des Chevaliers, a keresztes lovagok legszebb állapotban megmaradt várának egyik bástyája.
A Krak des Chevaliers, a keresztes lovagok legszebb állapotban megmaradt várának egyik bástyája. A vár alatti városba költöztették a franciák a vár falain belül felépült falu lakóit a 30-as években.

Ez az erődítmény a középkori hadiépítészet talán legjelentősebb képviselője (és nem csak Szíriában, hanem az egész világon). A neve az első tulajdonosaira, a kurdokra utal, de aranykorát a Johannita lovagrend idején élte, a 11-12. században. Akkoriban 2000 katona őrizte, és fontos szerepe volt a Tripolisz és Homsz közötti stratégiai útvonal őrzésében.

A keresztes lovagok várainak csodálatos példája, a Krak de Chevaliers
A keresztes lovagok várainak csodálatos példája, a Krak de Chevaliers (Fotó: Dan)

A várat mi Tartuszból Homsz felé, út közben néztük meg, így csak pár óránk volt felfedezni. Romjaiban is lenyűgözött bennünket, ráadásul a középkori hangulatról is gondoskodtak a statiszták, akik egy film forgatásán vettek részt. 

Aktuális helyzet: A vár részben megsérült a polgárháború alatt, de pontos információ nincs a károkról. Azt lehet tudni, hogy sebtiben ki is javították a hibákat.

A bürokrácia útvesztőjében

Tartusz egész csinos tengerparti város nem messze a libanoni határtól. Az ókor óta lakott település, és történelmi emlékekkel is büszkélkedhet, de nekünk a hivatalairól maradt emlékezetes.

A tartuszi kikötőben találkoztunk ezzel a három kíváncsi kisfúval
A tartuszi kikötőben találkoztunk ezzel a három kíváncsi kisfúval

Már 15. napja voltunk Szíriában, ezért meg kellett hosszabbíttatnunk a vízumunkat a Bevándorlás és Útlevelek Hivatalában. Az útikönyvünk szerint egy óra alatt túl lehettünk rajta. Azt gondolná az ember, hogy beadja az útlevelét, aztán később visszakapja a bélyegzőkkel. Csakhogy a Közel-Keleten már akkor komolyan vették az ügyfelek bevonását, és alaposan megdolgoztattak minket.

Irodából irodába

Először is sorba kellett állnunk a földszinten egy irodaféle előtt. Valójában egy spajz méretű, ablaktalan lyuk volt, benne egy íróasztallal, amely mögött egy fásult rendőr ült. A sorbanállás sem volt olyan igazi, egymás mögött várakozás. Inkább úgy kell elképzelni, hogy 8-10 ember tolong az ajtó előtt, és próbálja a többieket megelőzve a rendőr kezébe nyomni az összegyűjtött, gyűrött iratokat.

Kivártam a soromat, és leadtam az útleveleket. A rendőr 60 lírát kért, elővett két nyomtatványt, kitöltötte arabul, ráragasztotta az illetékbélyegeket, majd az egészet a kezembe adta. Nem, ennyivel nem úsztuk meg. Mindezt fel kellett vinni a kapitányhoz. Az 1. emeleten meg is találtuk az irodáját (angolul is ki volt írva: “CHIEF”), és félénken beléptünk. A kapitány elvette a papírokat, és odabiggyesztette az aláírását. Utána a szemközti irodára mutatott, hogy menjünk át oda.

Onnan öt perc múlva átküldtek a folyosó végére. Itt a tisztviselő, akit a tízóraijában zavartunk meg, valamit írt a számítógépébe, és kaptunk 2-2 pecsétet a nyomtatványainkra. Aztán elkísért a 3 ajtóval odébb lévő irodába. Újabb 2-2 nyomtatvánnyal bővült a gyűjteményünk, és ezúttal magunknak kellett beírnunk az adatainkat.

Ezekért a bélyegzőkért és aláírásokért küldöttünk annyit
Ezekért a bélyegzőkért és aláírásokért küldöttünk annyit

Anita nem tudta befejezni a sajátját, mert valaki kivette az útlevelét a kezéből, de kicsire nem adunk, ez már így maradt. Újabb pecsétek (3-3) ezúttal az útlevelekbe (hurrá!), aztán közölték velünk, hogy kell 3-3 fénymásolat, amit az épülettel szemben, egy kis házban készítettek. Lementünk, aztán vissza a másolatokkal az előzőleg már megismert hivatalnokhoz. Újabb számítógépes adatkezelés, és az utolsó állomás a kapitány irodája volt. Ő végre az útlevelünkbe nyomott bélyegzőt, amit alá is írt. És eltelt egy óra.

Gyomorforgató kirándulás

A szabad levegőre kiszabadulva felüdülés volt Tartusz régi kikötője a sárga-fehér halászhajókkal, halászokkal és pelikánokal. A várostól félórányira egy apró sziget is van, nem hagyhattuk ki.

Ezek a pelikánok Tartuszban, a parti sziklákhoz kikötve álldogáltak - talán a halászok használták őket valamire.
Ezek a pelikánok Tartuszban, a parti sziklákhoz kikötve álldogáltak – talán a halászok használták őket valamire.

A tenger olyan vad volt, és a motorcsónak olyan kicsi, hogy azt gondoltuk, soha nem érünk oda. Csak nagyjából egy órát töltöttünk Arwad szigetén (és ebből is fél órát egy padon ülve, hogy elmúljon a hányinger).

Halászhajó várja Arwad partjánál, hogy visszatérjen a tengerre
Halászhajó várja Arwad partjánál, hogy visszatérjen a tengerre (Fotó: Stijn Hüwels)

A kerek szikladarabot teljesen beborítják a kőházak és a szűk utcák. Ha felújítanák, népszerű turista célponttá válhatna. Különösen tetszett nekünk a dokk és a kilátás a szárazföldre, Tartuszra. Tulajdonképpen akármeddig maradtunk volna (csak, hogy ne kelljen visszahajóznunk).

A Közel-Kelet Havannája?

Gyönyörűen karbantartott autócsoda Hama központjában
Gyönyörűen karbantartott autócsoda Hama központjában

Utolsó szíriai állomásunk Hama volt. Nem sok olyan város van a világon, amire a különleges hangjai miatt emlékezhet az utazó. Emellett elképesztő mennyiségben járták az útjait autómatuzsálemek, és még egyszer megtapasztalhattuk a szírek vendégszeretetét.

Hama egyik ma is működő noriája
Hama egyik ma is működő noriája

A hátborzongató, monoton hangokat a noriák adják ki. Hatalmas, 8-10 méter átmérőjű fakerekek, amelyek 5-600 évesek is lehetnek. Eredeti funkciójuk az volt, hogy az Orontesz-folyó vizét eljuttassák a földekre, ma viszont pusztán esztétikai szerepet töltenek be. Az egyik legszebb épp egy asztalosműhely hátsó kertjében volt. Az öreg asztalos örömmel mutatta meg nekünk, és utána behívott egy kávéra is (ami olyan erős volt, hogy alig bírtuk meginni).

Ezt a noriát egy asztalos kertjén át lehetett megközelíteni
Ezt a noriát egy asztalos kertjén át lehetett megközelíteni

A város másik jellegzetessége volt, hogy rengeteg öreg autót lehetett az utakon látni. A 40-es, 50-es évekből származó európai és amerikai autók közül sok egészen kiváló állapotban volt, sokat taxinak használtak. Természetesen a háború itt is szedett áldozatokat, ahogy ebben a cikkben olvasható és látható (angolul).

Nyugalmazott veterán egy mellékutcában
Nyugalmazott veterán egy mellékutcában

Mivel ez volt az utolsó város, amit Szíriában meglátogattunk, szerettünk volna valamit hazavinni emlékbe. Egy kis üzletre bukkantunk, ahol egy nemrégiben lebontott régi negyedből kimentett hétköznapi tárgyakat is árultak. Így tettünk szert két gyönyörű, kézzel festett csempére, amelyek azóta a nappalink falát díszítik.

A Hamában vásárolt két csempe egyike
A Hamában vásárolt két csempe egyike

Aktuális helyzet: Több százezer ember tüntetett Hamában az egypártrendszer ellen 2011 tavaszán, amit Hama ostroma követett július-augusztus során. Tankokat és mesterlövészeket is bevetett a szír hadsereg, és több száz civil vesztette életét.

Emlékekben és élményekben gazdagon hagytuk el akkor Szíriát. Biztosak voltunk benne, hogy pár éven belül majd visszatérünk – hát, ezzel azt hiszem, még várnunk kell egy kicsit.

Dél-Szíria a boldog békeidőkben

Akkor 3-4 hónapos terhes feleségemmel bő két hetet töltöttünk el Szíriában 2002 nyarán. Azóta őrzöm a fotókat és az emlékeket. Ebben és a soron következő posztokban megpróbálom megmutatni és elmondani, mennyire érdekes, szép, barátságos és békés volt ez az ország, mielőtt a nemzetközi hatalmak mohóságának áldozatál esett. Az első részben Dél-Szíria néhány városáról esik szó.

Maaloula, a kék falu
Maaloula, a kék falu (van pár kékre festett ház, ez itt nem mindennapos)

Római színház az erőd közepén

Jordániából érkeztünk Szíriába, busszal és taxival. Ammanba, Jordánia fővárosába repültünk Budapestről, és azt terveztük, hogy először megnézzük Szíriát, aztán visszatérünk a déli szomszédját is bejárni. A buszozás kicsit fárasztó volt, de emlékszem, mennyire jól esett, hogy a határőrők mosolyogva fogtak velünk kezet.

A római amfiteátrum Bosrában, Dél-Szíria egyik titkos szépsége
A római amfiteátrum Bosrában

Rövid városnéző túrát tettünk lovaskocsin. A ló gazdása egy keedves fiatal férfi volt, aki mindent megtett, hogy bemutassa a városát, bár közös nyelvünk nem volt. Elvitt minket egy szuvenirboltba (de nem jutalékért), és megengedte, hogy lefotózzam a kocsival együtt.

Nekem a legnagyobb élményt a római színház jelentette Bosrában, amely köré a középkorban erődítmény épült. Órákat töltöttünk a zegzugos épület felfedezesével, és naplementére is visszatértünk.

Bosra amfiteátrumának oszlopai a lemenő nap fényében
Bosra amfiteátrumának oszlopai a lemenő nap fényében

A másik emlékezetes dolog a szállás volt. A középkori Citadellában aludtunk, mert ez volt az egyetlen elfogadható (árú és minőségű) hotel a környéken. A szobánk legalább 6 méter magas volt, és a falak mellett felállított, hatalmas ágyakon aludtunk. Mindent régi szőnyegek és párnák díszítettek.

Aktuális helyzet: 2013-ban a hadsereg a Citadellából bombázta a várost napi rendszerességgeI. Később a várost négy napos kemény ostrom árán elfoglalták a szír lázadók.

Damaszkusz

A szír fővárosba megérkezve az első élményünk az volt, hogy a hoteltulajdonos magától árengedményt ajánlott fel, amint megtudta, hogy magyarok vagyunk. A barátságos fogadtatás az egész ott tartózkodásunkra igaz volt. Egyik nap egy férfi felajánlotta, hogy megmutat nekünk egy mecsetet. Kiderült, hogy szőnyegboltja van. Más keleti országokban ez több órás kényelmetlenség kezdetét jelentette volna. Ő viszont egyáltalán nem akart nekünk eladni semmit, és pénzt sem fogadott el a segítségéért.

Aprólékos díszítés a damaszkuszi Omajjád-mecset udvarán
Aprólékos díszítés a damaszkuszi Omajjád-mecset udvarán

A medina (óváros) kész időutazás volt. Szupermarketekről itt még nemigen hallottak, így az emberek boltról boltra jártak a bazárokban, amik még egyáltalán nem a turistákról szóltak. Egész utcákat töltöttek meg a mesterségek műhelyei és üzletei. Az emberek pedig mosolyogtak.

Mosolygós fiú Damaszkuszban

A hasunkat is kényeztethettük Damaszkuszban. Egyik törzshelyünk az akkor 100 éves Bakdash fagyizó lett, ahol egyetlen fajta fagylaltot készítettek mesteri módon, és mindig tele volt vendéggel. Vagy ott volt az öreg taxisofőr, aki arab szavakat próbált nekem tanítani. Péntek volt (az araboknál ez a vasárnap), amikor a fényképezőgépemben lemerült az elem. Egy kis boltban érdeklődtünk, és útba is igazítottak a Kodak kereskedés felé, de előbb még megkínáltak egy teával. És ha már ott voltunk, kaptuk egy-egy jégkrémet is. És persze meg kell említenem a számtalan birodalmat megélt évszázados épületeket.

A híres Omajjád-mecset udvarára vezető egyik kapu.
A híres Omajjád-mecset udvarára vezető egyik kapu. Simán beengedtek, csak egy köpönyeget kellett magunkra terítenünk.

Az összes közül a legfenségesebb az Omajjád-ecset volt. Az ősrégi épület falaiban bizánci templom oszlopai is megtalálhatóak, díszítései lenyűgözőek. Ültünk bent a félhomályban, és néztük az olvasgató, beszélgető embereket.

Megállt az idő a könyvét olvasó férfi körül

Aktuális helyzet: 2012 januárjában a szír hadsereg és a felkelők közötti összecsapások elérték Damaszkusz külvárosát. Júniusban lövedékek, repeszek okoztak komoly károkat a város központjában.

Saidnaya és Maaloula

Ez a két keresztény település Dél-Szíria Badara-völgyében található, nem messze Damaszkusztól. Kolostoraikon és templomaikon kívül mindkettő arról híres, hogy a három-négy olyan falu közé tartoznak, ahol az emberek ma is beszélik az arámit, Jézus nyelvét (annak nyugati változatát).

A Szűz Mária kolostor Saidnayában
A Szűz Mária kolostor Saidnayában

Saidnaya régóta zarándokok célpontja, legyen szó keresztényekről vagy muzulmánokról. A Szűz Mária kolostor magasan a kisváros felett helyezkedik el, így csodás kilátást kínál a település rendezett kőházaira.

Maaloula lakossága azért különleges, mert mind keresztény lakosai, mind a muzulmánok ma is az ősi arámi nyelvet beszélik. A városka kék-ezüst színű házairól és régi egyházi épületeiről ismert.

A túlnyomórészt keresztény kisváros, Maaloula kék házairól (is) híres
A túlnyomórészt keresztény kisváros, Maaloula kék házairól (is) híres

Aktuális helyzet: A Saidnaya közelében létrehozott katonai börtönben állítólag 5000-15000 embert (hadifoglyokat) végeztek ki bírósági eljárás nélkül, és hamvasztottak el titokban a kormányerők.

A háború idején Maaloula már többször is gazdát cserélt. A felkelők 12 orthodox apácát ejtettek túszul (őket később elengedték). Ma a kormány kezén van a város.

 

 

 

Az Agung vulkán 5 arca

 Az Agung vulkán a repülőből

Az Agung vulkán Bali legszentebb hegye, az istenek otthona.

3031 méteres magasságával az Agung vulkán sok irányból jól látható, és kiváló fotótémát kínál. Végignéztem a korábbi felvételeimet, és kiválasztottam azt az 5 helyszínt, ahonnan a Hegyek Anyja a legszebb arcait mutatja.

Pura Agung Besakih

Bali Anyatemploma több mint 80 kisebb-nagyobb templomból álló épületegyüttes, amely 1000 méter magasságban található az Agung vulkán lejtőin. A balinézek úgy hiszik, hogy a fenséges hegy csúcsa az istenek otthona. Először 1007-ben tettek róla említést, ma pedig Bali egyik legfontosabb látványossága. Közben pedig továbbra is vallási és művészeti központ.

A Besakih templomkomplexum az Agung vulkán lábánál
A Besakih templomkomplexum az Agung vulkán lábánál

A Pura Agung Besakih az év bármely szakában izgalmas célpont. Ha viszont az Odalan napján jársz arra, akkor az utazásod fénypontja lehet. A fesztivál idején a templomokat különleges dekorációval látják el. Hagyományos ruhába öltözött nők vonulnak, fejükön az isteneknek szánt ajándékokkal, a templomoknál pedig százak imádkoznak. A következő Odalan 2017. október 13-án, majd 2018. május 11-én lesz a Besakih templomban. További információkat itt találhatsz (angol nyelven).

Klungklung (Semanapura)

A csinos vidéki városka hivatalos neve évek óta Semanapura, de a helyiek ragaszkodnak a régi névhez. Az Agung vulkán csak 25 km innen, a tengerhez pedig pár perc alatt el lehet jutni. Ma egy álmos, talán kicsit unalmas város, de a sziget történelmében nagyon fontos szerepet játszott. Valamikor a Majapahit Birodalom székhelye volt, amelynek a királyait a Dewa Agung titulussal illették. Aztán arról lett ismert, hogy a balinéz királyságok közül utolsóként hódolt be a holland gyarmatosítóknak.

Az Agung vulkán kikukucskál a felhők mögül
Az Agung vulkán kikukucskál a felhők mögül

A közelben több látványosság is található, úgyhogy praktikus lehet Klungklungban szállást keresni. A városközpontban álló Puputan emlékmű a 200 hősre emlékeztet, akik 1908-ban a függetlenségért haltak meg. A régi Klungklung Palota két épületét felújították, és megtekinthetők. Van itt ezen kívül egy érdekes múzeum és egy forgalmas piac is, hogy ne unatkozzunk.

Lombok

Lombok sok látogató számára csak megálló a népszerű Gili-szigetek felé, de sokkal többet tartogat. A Rinjani-vulkán. Indonézia második legmagasabb hegye Lombok szinte minden pontjáról nézve uralja a látképet. Ha felejthetetlen élményre vágysz a természetben, mindenképp vegyél részt a vulkán legtetejét megcélzó, többnapos gyalogtúrán. Vagy legalább a kráter pereméig kaptass fel.

Naplemente Balival és az Agung vulkánnal, Lombokról nézve
Naplemente Balival és az Agung vulkánnal, Lombokról nézve

A sziget eredeti lakosai, a szaszakok máig megőrizték saját nyelvüket és kultúrájukat. Ha a tengerpart nem lenne elég, meglátogathatod a falvaikat, és megnézheted, hogy szövik a hagyományos songket textilt. Természetesen a fő vonzerőt a tenger jelenti. A legkönnyebben Senggigi partja közelíthető me a sziget nyugati részén. Itt meglepő nyugalomban élvezheted a homokot, a tengert és esténként az Agung vulkán látványát a naplemente fényében.

Kelet-Bali

Az Agung vulkán tökéletes kúpja mindenhova elkísér, ahogy bejárod Bali keleti vidékeit. Találsz itt feketehomokos partokat színes halászcsónakokkal, romos palotákat és kiváló búvárhelyszíneket. De engem leginkább a kis falvak között meghúzódó rizsföldek, banán- és kókuszültetvények fogtak meg.

Végtelen banán- és kókuszültetvények Kelet-Balin
Végtelen banán- és kókuszültetvények Kelet-Balin, háttérben az Agung

Nyugis partot keresel Kelet-Balin? A Candidasa melletti Pasir Putih pont ilyen. A homok pedig az elnevezésnek megfelelően (szinte) fehér. Eldugott partokat egy másik város, Padang Bai is kínál. Kikötőjéből pedig eljuthatsz a listám utolsó helyszínére.

Nusa Penida

Az én titkos kedvencem ez a kis sziget Balitól délre. Amikor 2004-ben először ott jártunk, alig volt hotel. Az utcán kellett megállítanom az embereket, hogy valaki nem adná-e e bérbe a motorját. A második igent mondott, és utána két napig tátva maradt a szánk. Két évvel ezelőtt visszatértünk, és Balihoz képest még mindig összehasonlíthatatlanul barátságosabb és csendesebb. Mondom ezt úgy, hogy Bali szerintem a turistahordák ellenére csodálatos hely.

Algaültetvények Penida szigetén, a háttérben az Agung vulkán
Algaültetvények Penida szigetén, a háttérben pedig ott az Agung vulkán

Ha Sampalan vagy Kusamba kikötőjéből érkezel, Penida északi partján találod magad. Innen csodálatos a kilátás Balira és az Agungra. Az első fotót még 2004-ben készítettem, amikor a partot szinte mindenhol algaültetvények foglalták el. A második 2015-ös felvétel.

Naplemente Penidáról, az Agung-vulkánnal
Naplemente Penidáról, az Agung-vulkánnal

Bérelj egy robogót, és fedezd fel az elképesztő tengerpartokat, sziklákat, eldugott falvakat és a világ talán legkedvesebb embereit. Bár Penida ma is érintetlennek hat Balihoz vagy a Gili-szigetekhez képest, a dolgok gyorsan változnak. Két éve ezen a helyen egy lélek se volt, infrastruktúra pláne nem. Fentről néztem vágyakozva a homokos partot, de nem próbáltam lemenni, mert úgy éreztem, van még dolgom a Földön. Ma bárki (akinek nincs tériszonya) lejuthat a korábban érintetlen tengerpartra, amihez fogható nincs sok a világon.

Három nap az Uludag tetején, 2. rész

Gyalogtúra az Uludag-hegységben, Törökország nyugati részén, 2/2. rész

A túra a hegység főgerincén folytatódik, ahonnan tengerszemekre lehet lelátni, majd vissza Bursa felé egy másik útvonalon a 3. napon

Gyalogtúra, közepesen nehéz
Helyszín: Uludag (hegység), Törökország nyugati része
Megközelítés: a kiindulási ponthoz Bursa felől taxival juthatsz el
Visszaút: némi gyaloglás után a helyi HÉV-vel
Távolság: kb. 56 km
Szállás: Bursában hotel (pl. Güneş Hotel, 75 líra (kb. 7500 Ft/szoba)
A hegyen vadkemping, rossz idő esetén a gerincen van egy elhagyatott menedékház
Ellátás: csak amit magaddal viszel (de szedhetsz gombát)

Tengerszemek az Uludag-hegységben

Ez a nyugat-törökországi Uludag-hegységközponti részén átvezető, háromnapos gyalogtúra útvonal második része (első rész itt). Miután az első éjszakát valahol 1900 m körül töltöttük el, a második délelőtt elmegy azzal, hogy feljussunk a közel 2500 méteren húzódó főgerincre, ahonnan lenézhetünk a négy kis tóra, majd sokkal könnyebb szakasz következik a gerincen. Egy rövid de unalmas murvautas rész után visszajutunk az erdőbe, és másnap leereszkedünk az első faluig. 

2. nap:

3. nap:

 

Attól függően, hogy hol sikerült előző nap sátorhelyet találni, ez a reggel azzal kezdődhet, hogy visszakapaszkodsz a felfelé vezető gyalogútig (nálunk ez volt a helyzet). Innen egyszerű az út (úgy értem, könnyen követhető, fizikailag egyáltalán nem könnyű) a következő pár kilométeren át, ahogy az egyik déli mellékgerincen haladsz felfelé. Úgy 2100 méter körül van egy forrás friss, hideg vízzel egy kis bevágódásban – jó ötlet itt megtölteni a kulacsokat, mert késő délutánig nem lesz utánpótlás.

Kőrakás egy gerincen
Mi is hozzátettük a magunkét! Itt találtuk meg reggel a felfelé vezető utat
Forrás az Uludag hegységben
Az utolsó forrás 2100 méter körül

Az ösvény aztán egy hatalmas, jeges hófolt felé vezet (legalábbis július közepén), ahol megérzi az ember, milyen jelentéktelen. Itt balra kell fordulni, követve a patakmeder vonalát egészen a tetejéig. A havon biztonsággal lehetett sétálni, és jót ökörködtünk, csúszkáltunk is rajta, de persze érdemes odafigyelni, főleg a széleken. Ahogy a kis völgy tetejére felérsz, nemsokára megpillantod a tengerszemeket (150 méterrel alacsonyabban). Ezen a részen nem igazán volt kitaposott ösvény, de eltéveszteni nemigen lehet, megállít a szakadék. 

A hó és jég világa
A fiam áll megdöbbenve a hatalmas, eljegesedett hókupac előtt
Tengerszem az Uludag-hegységben
A Kilimi-tó a hegycsúcsok lábánál lévő négy tengerszem egyike
Ebédszünet
Jobb helyet nem is találhattunk volna az ebédhez, hiszen innen a tavakra és az Uludag legmagasabb csúcsára (2543 m) is ráláttunk

Innen le lehet gyalogolni a tavakhoz (valószínűleg plusz egy napra lenne szükség, ha vissza is akarsz gyalogolni, ÉS el kellene viselned azokat a kirándulókat is, akik egészen addig fel tudnak menni terepjáróval piknikezni) vagy továbbmehetsz a főgerinc felé – mi ezt választottuk. Amikor felértél, ismét egyértelmű, kitaposott ösvény vár, 2500 méter körüli magasságban. Ha itt balra fordulsz, egy-két óra alatt az Uludag-csúcson lehetsz (2543 méterével a hegység legmagasabb pontja). Nekünk az volt a tervünk, hogy másnap egy másik útvonalon térünk vissza Bursába, így megelégedtünk a látvánnyal, és pár fotó után jobbra fordultunk.

Innen már láthatóak a tavak
A felhők fölött
Kilátás a gerincről
A hegységtől északra elterülő táj

A gerincen végigvezető útvonal egy elhagyatott menedékház mellett vezet el, ami egykor biztos szebb napokat is megélt. Ma részben összedőlt, de legalább nem bűzlik a szeméttől, így hasznos lehet vihar esetén.

Nem éppen luxusszállás, de legalább fedett...
Nem éppen luxusszállás, de legalább fedett…
Innen már lefelé megy az út
A rövidítés, amivel a fennsíkon haladó útra ereszkedtünk le, egy órába telt a sziklás talajon
Köves út kanyarog a fennsíkon
Köves út kanyarog a fennsíkon, ami a hotelekhez vezet, és a ma már bezárt volfrámbányához

Ha valaki innen gyorsan le akar jutni a városba, pár óra alatt el lehet jutni a törökül teleferiknek nevezett kabinos lift felső állomásához, de mi legkevésbé a tömegre meg a zsivajra vágytunk, úgyhogy követtük a köves utat az első éles kanyarig, ahol ösvény vezet tovább az erdőbe. Pár száz méterrel lejjebb kiváló táborozóhelyet alakítottak ki, 3-4 sátornak van elegyengetett hely egy kis patak mellett. Még gombát is találtunk (valamilyen tinórut és pöfeteget), de nem voltam biztos a dolgomban, ezért inkább csak lefényképeztem a legszebbiket. 

Kicsit túl vörös volt, úgyhogy meghagytuk a csigáknak
Kicsit túl vörös volt, úgyhogy meghagytuk a csigáknak

A harmadik nap lényegében egyetlen hosszú lejtő pár trükkös résszel. A sátorozóhely után először az erdőben halad tovább az ösvény, aztán kivezet egy nagy tisztásra. A táj itt teljesen más, mint feljebb volt: mintha egy óriás hatalmas, lekerekített sziklákat dobált volna a fenyőfák közé, ahogy az út lassan jobbra fordul, kb. egy kilométer után. Egy kisebb patak vonala mellett haladsz tovább, és hamarosan  megpillantod a házakat, amik a patak két partján állnak, és két család otthonát jelentik. Borjúméretű kutyák ugattak ránk dühösen, de a gazdájuk szerencsére ott volt, és megfogta őket, amíg továbbhaladtunk. Még mindig a völgyet követi az ösvény, és kevéssel később már a sűrű erdőben találod magad… és mi itt tévedtünk el. A telefonom közel három nap után itt lemerült, így ettől kezdve nem volt térkép, csak érzés alapján próbáltunk a helyes irányban továbbhaladni. Jó fél órán át törtettünk toronyiránt, amerre a falut sejtettem, és meg is találtuk a növényzettel alaposan benőtt erdei utat, amit egy hegyomlás miatt évek óta nem használhattak. Igyekeztem rekonstruálni az útvonalat a 3. nap térképén, de erre a szakaszra azért ne vegyen senki mérget…

Egész másfajta sziklák a déli lejtőkön
Egész másfajta sziklák a déli lejtőkön
Ösvény fák árnyékában
A növényzet ismét változik a falu felé közeledve

Ez az út aztán már levezet a Cumalikizik (Cumalıkızık ) nevű kis faluig, végtelennek tűnő kanyarok után (persze más a helyzet, ha látod a térképen, hogy hol vagy, nekünk ez akkor nem adatott meg). Cumalikizik kedves kis falu az Uludag lábánál, keskeny utcácskákkal és sok hagyományos házzal, ezek közül sokat már fel is újítottak. Rendkívül népszerű hétvégi célpont a bursaiak körében, és nem csak azért, mert közel van, hanem mert pár éve egy szappanopera játszódott itt. A zaj, a tömeg, a szuvenírárusok és a sok kávézó kicsit csalódást okozott nekünk (mi csendes kis falura számítottunk, az utcán pletykáló öregekkel). Viszont ha vacsorázni vagy csak teázni akarsz az utolsó pár kilométer leküzdése előtt, bőséges a választék. Ha pedig úgy érzed, hogy ennyi mára épp elég volt, a külváros (Kestel) első utcáiba beérve akár buszra is szállhatsz, az elvisz az első metróállomásig (Cumalıkızık istasyonu).

Öreg ház Cumalikizik faluban
A nagy népszerűségnek hála sok házat szépen felújítottak Cumalikizikben
Traktor parkol a falu egyik háza előtt
Traktor parkol a falu egyik háza előtt

Ahogy korábban említettem, a sok kutyagolás jó részét ki lehet váltani a teleferik segítségével, amely Bursából indul fel a fennsíkra. Több megállója is van, a legmagasabb a Kurbağa Kaya (Hotels). Onnan a gerinc csak kb. 2 óra gyaloglás.